2022. október 06., 00:052022. október 06., 00:05
Ez konszolidálási folyamat, amit folytatnunk kell – összegez a szakember, aki azt is elmondja, hogy a városban feltérképezett rossz minőségű vezetékek cseréje eredményeket szül: évente szinte feleződik a csőtörések száma: 2020-ban 96 ilyen eset volt, 2021-ben már csak 68 és 2022-ben eddig mindössze 37.
Az idei munkálatokból a Mihai Eminescu utca emelkedik ki, ott mára már minden háztartást rácsatlakoztattak az új vezetékre – a környék korábban kiemelten problémás volt. Az idén még az egykori keményítőgyár parkolójában van egy hosszabb vezetékcsere betervezve, ez azonban nem jelent majd nagy gondot a környéken. A továbbiakban a Turóczi Mózes Általános Iskola Új utcai bejárata előtt található vezetékszakasz van még hátra (a Mihai Eminescu utca és Fecske utca közötti rész), azonban Pap Lajos ezt a munkálatot a jövő évi nyári vakációra tervezi, hogy az iskolának se jelentsen gondot.
2023-ra a Kert utcai víz- és szennyvízvezeték cseréje van beütemezve, a munkálatnak azonban csak tavasszal látnak neki, hiszen a tél mindenképp akadályt gördítene a haladás útjába, a közlekedés pedig hosszabb ideig sínylené meg a helyzetet.
Pap Lajos a Kert utcán kívül a Luther Márton, illetve az 1918. december 1. utcát említette felújítási célpontként, ezekről azonban a városháza képviselőivel közösen döntenek az elkövetkező hetek során. Pap szerint mindkét utcában indokolt lenne a felújítás, azonban csak olyan munkálatot akar elvállalni, amelyet el is tudnak tempósan végezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!