Elképzelhető, hogy még ezen a héten megállapodásra lehet jutni Nagy-Britanniával uniós tagsága megszűnésének (Brexit) részleteit rögzítő dokumentumról - jelentette ki Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója.
2019. október 15., 11:232019. október 15., 11:23
Barnier a Brexittel foglalkozó uniós találkozót megelőzően újságíróknak hangsúlyozta, elképzelhető a megállapodás annak ellenére, hogy annak elérése egyre nehezebbé válik.
Elmondta, intenzív tárgyalások folytak London és Brüsszel között a hétvégén, amelyeket hétfőn újabbak követtek. Kijelentette, Londonnak ideje a jóhiszemű szándékokat jogi szöveggé alakítania. A megállapodásnak azonban mindkét fél számára megfelelőnek kell lennie, úgy az Egyesült Királyságnak, mint az Európai Uniónak - tette hozzá.
Tytti Tuppurainen, az unió soros elnökségét betöltő Finnország európai ügyekért felelős minisztere érkezésekor hangsúlyozta, noha elérhető a megállapodás, az uniónak fel kell készülnie Nagy-Britannia megállapodás nélküli kilépésére, ahogy az elhúzódó tárgyalásokra is, illetve a Brexit-határidő kiterjesztésére. "Minden forgatókönyv lehetséges" - tette hozzá.
Amélie de Montchalin francia európai ügyekért felelős miniszter kijelentette, az uniónak meg kell fontolnia a brit kilépés határidejének elhalasztását. Erre abban az esetben kerülhet sor, ha kérés érkezik Londontól erre vonatkozóan, illetve, ha olyan jelentős politikai fordulat következik be a szigetországban, ami változtat a politikai dinamikán. Ezek között a francia politikus egyebek mellett új választások kilátásba helyezését említette. "Az idő azonban nem oldja meg a problémát önmagában" - mondta.
Stef Blok holland külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy megállapodás születhet Londonnal, ugyanis véleménye szerint előremutatóak a brit kormány javaslatai. Kiemelte ugyanakkor, hogy azok nem tartalmaznak elegendő biztosítékot a belső piac uniós védelmére vonatkozóan. "Használjuk ki a rendelkezésre álló időt" - tette hozzá.
Michael Roth német európai ügyekért felelős államtitkár nyilatkozata szerint országa nem derülátó a megállapodás létrejöttét illetően. Egyáltalán nem biztos, hogy a Brexit-megállapodást hamarosan le lehet zárni" - fogalmazott. A megállapodás nélküli brit kilépés ugyanakkor katasztrófával járna - tette hozzá.
Az uniós tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei kedden tartanak megbeszélést Luxembourgban. Az Általános Ügyek Tanácsa ülésén a Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) után az unióban maradó tagországok, az EU27-ek megbeszélést tartanak a kilépési tárgyalások állásáról. Erről Michel Barnier, az EU Brexit-ügyi főtárgyalója tájékoztatja a minisztereket. A tanács ennek alapján készíti elő a jövő héten esedékes EU-csúcstalálkozónak e témával foglalkozó tanácskozását.
Egyéb napirendi pontok között szerepel az EU bővítése, továbbá Albánia és Észak-Macedónia stabilizációs és társulási folyamata.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!