
Életfogytig tartó börtönbüntetést kapott Németországban egy ápoló 85 beteg megölése miatt, az ítélet pénteken emelkedett jogerőre.
2020. szeptember 11., 16:312020. szeptember 11., 16:31
A szövetségi legfelsőbb bíróság elutasította a német kriminalisztika történetének egyik legnagyobb szabású sorozatgyilkossági ügyében 2019 júniusában hozott ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmeket, a hatóságok által Niels H. néven azonosított egykori ápoló így élete végéig nem kapja vissza szabadságát.
A 43 éves férfi megölt 62 beteget az Alsó-Szászország tartományi Oldenburg kórházában, további 35 beteget pedig az ugyancsak alsó-szászországi Delmenhorst kórházában. Mindkét intézményben az intenzív osztályon dolgozott, áldozatainál különböző gyógyszerek túladagolásával szívhalált idézett elő, hogy bizonyítsa az újraélesztés területén szerzett tudását.
A perében ismertetett nyomozati adatok szerint ezekben a vészhelyzetekben igyekezett a középpontba kerülni, elismerésre vágyott. Az újraélesztés számos esetben nem sikerült, vagyis az ápoló megölte a beteget.
Niels H. 2000 és 2005 között követte el a bűncselekményeket. Az ápoló 2005-ben bukott le, amikor a delmenhorsti klinika intenzív osztályán egy kollégája rajtakapta, hogy halálos veszélyt okozó injekciót ad be egy betegnek, és leállít egy életfontosságú gyógyszert adagoló berendezést.
Az ügyben 2008-ban jogerősen elítélték, majd 2015-ben egy másik ügyben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték kétrendbeli emberölés és kétrendbeli emberölési kísérlet miatt. Az áldozatok hozzátartozóinak nyomására megvizsgálták a munkahelyein a tevékenysége alatt történt valamennyi halálesetet, aminek során exhumáltak 134 holttestet.
Meglehet, hogy az ápoló még sokkal több ember haláláért felelős, mert számos holttestet elhamvasztottak, így nem lehetett elvégezni a gyógyszer-túladagolás nyomainak feltárására irányuló vizsgálatot.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!