A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben, és döntöttek arról is, hogy bűncselekménynek számít a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása, ha az okozott kár értéke meghaladja a 100.000 lejt.
2017. március 30., 00:102017. március 30., 00:10
A képviselőház környezetvédelmi bizottsága keddi ülésén úgy döntött, javasolja, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben, és döntöttek arról is, hogy bűncselekménynek számít a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása, ha az okozott kár értéke meghaladja a 100.000 lejt.
– Ijesztő, hogy a 2010–2014-es időszakban 17 millió köbméter fa kitermelésére volt engedély és 26 millió köbmétert fát vágtak ki. A 9 millió köbméter különbség a törvénytelen módon kivágott famennyiség – mondta el Remus Borza, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) képviselője, a bizottság elnöke. Javasolják, hogy az eddigi bírság tízszeresét szabják ki azokra, akik háztartási, kőolajalapú, vegyi vagy mérgező hulladékot dobnak el az erdőben.
– Gyakorlatilag 5.000 lejről 50.000-re nőtt a legkisebb, és 10.000 lejről 100.000 lejre a legnagyobb kiszabható bírság a törvénytelen úton szerzett fa kitermelése, szállítása, feldolgozása és forgalmazása esetén. Ha az okozott kár értéke meghaladja a 100.000 lejt, akkor bűncselekményről beszélünk, a kiszabható büntetés hat hónaptól három évig terjedő börtön, és a felhasznált eszközök, valamint a famennyiség, vagy, ha ez már nincs meg, akkor ennek megfelelő érték elkobzása – mondta Borza. A javaslat a mezőgazdasági bizottság, majd a képviselőház plénuma elé kerül.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!