Több mint egy hónapja annak, hogy a Környezetvédelmi Alap (AFM) a pályázati rendszer hiányosságaival való visszaélés gyanúja miatt felfüggesztette a napelemrendszerek telepítését támogató Zöld Ház programot, így több tízezer érdeklődő maradt hoppon.
2019. október 16., 00:152019. október 16., 00:15
Egyelőre nincs döntés a pályázat újraindításának idejéről, ami problémákat vet fel az érdeklődők számára, ezért résen kell lenniük, ha szeretnének 20.000 lejes állami támogatásból villanyáramot termelő napelemeket szereltetni otthonaikra. Gondot jelent, hogy kötelező adóhatósági igazolást, az önkormányzat által kiállított adóbizonylatot és telekkönyvet mellékelni. Az utóbbi kettő érvényessége 30 nap, ami már lejárt, míg az adóhatóság (ANAF) igazolásának érvényessége 90 napos, így az még érvényes.
A Környezetvédelmi Alap arról tájékoztatja az érintetteket, hogy akinek pályázati iratcsomóját a kivitelező cégeknek szeptember elején sikerült felölteni a pályázati rendszerbe, azoknak a program újraindításának pillanatában érvényesnek tekintik majd a leadott dokumentumokat. Az érintetteknek érdeklődni kell annál a cégnél, amellyel szerződést kötöttek, és kérjenek tájékoztatást, hogy sikerült-e már benyújtani vagy nem a pályázati iratcsomójukat. Akinek a program felfüggesztéséig nem sikerült feltölteni pályázatát, annak résen kell lenni, hogy időben újra kiváltsa a szükséges igazolásokat. A Környezetvédelmi Alap ugyanakkor azt ígérte, időben meghirdeti a pályázat újraindításának időpontját, hogy az érintettek be tudják szerezni a szükséges iratokat.
A Zöld Ház program tíz százalékos önrész mellett legtöbb 20.000 lejes támogatást ad azoknak a magánszemélyeknek, akik villamos energiát előállító napelemeket szerelnek otthonaikra, hogy csökkentsék villanyszámláikat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!