Bombázni készült Ceaușescu?

Egy könyv szerint Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989 nyarán egy, a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő.

Székely Hírmondó

2017. július 18., 00:152017. július 18., 00:15

Egy könyv szerint Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989 nyarán egy, a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő.

Szőczi Árpád, a romániai diktatúra bukását kutató újságíró a budapesti történeti levéltárban bukkant rá még 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Ceaușescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti katonai egységbe. Ezeket a rakétákat paksi atomerőműre állíttatta rá, miután arab közvetítéssel Kínából vásárolta, ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.

Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert. Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stanculescu román tábornokkal, akit a történészek a Ceaușescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A román tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.

Szőczi információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a rendszerhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés