
Kovászna megye 15,9 millió lejt kapott a kormány tartalékalapjából, az összeget beruházásokra és folyó költségekre fordítják a helyi önkormányzatok.
2021. december 22., 00:042021. december 22., 00:04
„A megyei önkormányzat 3,5 millió lejt, Sepsiszentgyörgy 2,5 millió lejt, Kézdivásárhely 1,5 millió lejt, Kovászna 600 ezer lejt, Barót és Bodzaforduló 500–500 ezer lejt kapott az évvégi költségvetés-kiigazítás során. Községeink esetében a legnagyobb összeget, 450 ezer lejt Dobolló kapta, a legkisebbet, 46 ezer lejt pedig Borosnyó. Az előzetes egyeztetés során figyelembe vettük, hogy mely községben milyen pályázatok, beruházások zajlanak, hiszen ezt a támogatást önrészre is lehet fordítani. Ennek eredményeképpen 250 ezer lejt kapott Bardoc, Bereck, Gelence, Kézdiszentlélek, Uzon és Zágon. Minden más község 50–200 ezer lej közötti összegben részesült” – tájékoztatott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
A kormány összesen 1,029 milliárd lejt utalt a helyi és megyei önkormányzatoknak a helyi költségvetés kiegyensúlyozására, ebből Kovászna megye összesen 15.890.000 lejt kapott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!