Bodor Ádám rezignált üzenetei

Bizonyára nem túl gyakori pillanat, mikor egy írói, teremtett világ és a valóságos, a mindennapi úgy talál egymásra, hogy már-már azt érezni, a fikcióból fejlik ki és „lép elő” a valóságos.

Borcsa János

2017. március 28., 00:082017. március 28., 00:08

Bizonyára nem túl gyakori pillanat, mikor egy írói, teremtett világ és a valóságos, a mindennapi úgy talál egymásra, hogy már-már azt érezni, a fikcióból fejlik ki és „lép elő” a valóságos. Mindenesetre egy ilyet mesél el Bodor Ádám, mikor is kitalált alakjai egyszer csak megjelentek testi valójukban, s az „érintettek” még a novellát megjelentető irodalmi lap szerkesztőségét is felkeresték, hogy – úgymond – egy-két „helyesbítést”, „kiigazítást” kérjenek a róluk szóló (!) írás szerzőjétől... Ebből az esetből vonta le a következtetést Bodor Ádám, mondván: „Úgy néz ki, ha valami jól ki van találva, az része a valóságnak is.”

A felvetésre, hogy Bodor novellisztikájában kerüli például a vele történtek megírását vagy családja „krónikájának” elbeszélését, hangsúlyozta, hogy „mindig csak olyasmit írok meg, amit magam ötlöttem ki. Soha nem foglalkozom magammal, családtagjaimmal vagy barátaimmal, és ismerősöket sem próbáltam megjeleníteni, még ha alakjaim mutatnak is olykor némi hasonlóságot egy-egy baráttal, ismerőssel. (...) A posztmodern próza világában szokatlan módon az én fikciómba ismerős személyek nem illenek be, nem kellően talányosak ahhoz, hogy rezignált üzeneteimet közvetítsék.”

Mai napig tartja magát ezekhez az írói elvekhez Bodor Ádám, de hogy mégis szóra lehetett bírni, és mesélt önmagáról, valamint családjáról, igen fontosnak tartom irodalom- és társadalomtörténeti szempontból egyaránt. Könyvnyi terjedelmű interjúban (A börtön szaga. Válaszok Balla Zsófia kérdéseire. Budapest, 2001) beszélt kolozsvári középiskolás diákok és ifjak rendszerellenes szervezkedéséről és akcióiról, amiért a tizenhetedik évében járó Bodort például öt év börtönbüntetésre ítélték az 1950-es évek elején, s amelyből kettőt le is töltött a hírhedt szamosújvári börtönben. Nem lehet észre nem venni azonban, hogy amikor közvetlenül mesél börtönélményeiről Bodor, az is magán viseli írói habitusát, börtönregényt viszont mégsem ír – mondotta az interjúban –, mert még mindig annyira erőteljes az élmény, hogy nem bírja „költői mását” kitalálni.

Érezheti az olvasó, a börtön „szaga” belengi Bodor műveinek teremtett világát. Erdélyi és kelet-európai létélmény lehet ez, s ennek hiteles érzékeltetéséhez választ igen erőteljes kisugárzású helyszíneket, perem- és határvidékeket, valamint titokzatos, sokféle nemzetiségű szereplőket. Egyfajta börtönélményt keltenek az ábrázolt világnak ezek az elemei, lévén, hogy a mi térségünkben nem összeköt a határ, hanem elválaszt embereket és népeket.

Bodor pályája kezdetétől szakított tehát egy idillikus szülőföld-képpel, az egész Erdélyt is egyfajta határvidéknek tekintette. „Erdélyt keresztül-kasul falak vagy láthatatlan gyepük szabdalták – mondja –, mégis ennek a történelmi adottságnak néhány évtizeddel ezelőtt, leszámítva a kommunizmus intézményét, némi derűlátással még volt némi pozitív perspektívája. Ma ez már merő illúzióként hangzanék: hogy ez a térség, amint arról álmodoztunk, egyszer talán tényleg a viszonylagos türelem, a békesség földjévé válik, olyan értelemben, hogy a háború után kialakul valamiféle egyensúly, stabilitás, és ha a status quo nem is változik, de megmaradásunk esélyei sem romlanak.”

Bodor Ádám műveit olvassák, a Sinistra körzet (1992), Az érsek látogatása (1999) a kortárs magyar próza irányadó regényei, de jó, ha külön is figyelünk történelmi látleleteire és valós helyzetünkre alapozott üzeneteire...

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust