
Ebben a hónapban terjesztik a parlament elé a 2018-as költségvetésről szóló törvény tervezetét – nyilatkozta a PSD elnöke, Liviu Dragnea, írja az Agerpres.
2017. november 01., 00:262017. november 01., 00:26
Ebben a hónapban terjesztik a parlament elé a 2018-as költségvetésről szóló törvény tervezetét – nyilatkozta a PSD elnöke, Liviu Dragnea, írja az Agerpres.
A jövő évi büdzséről egyeztettek hétfő este koalíciós pártok vezetői és Mihai Tudose miniszterelnök. A találkozó után Dragnea azt mondta, vállalják a felelősséget azért, amiért „kis késéssel” kerül a parlament elé a tervezet. „Az a fontos, hogy előbb fogadjuk el a tervbe vett intézkedéseket, a törvénytervezetnek ugyanis ezeket is magában kell foglalnia. (...) Úgy gondolom, hogy november folyamán benyújtjuk a tervezetet a parlamentnek, és november végén, december első napjaiban a költségvetést el kell fogadni” – nyilatkozta a PSD-elnök, hozzátéve, idén és jövőre is 3% alatt marad az államháztartási hiány.
Dragnea arról is beszélt, hogy az adótörvénykönyvet érintő módosításokat a kormányülést követően ismertetik, és kormányrendelettel fogadják majd el. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, nem tartja valószínűnek, hogy a 2000 lej alatti bérek adómentesítésére vonatkozó intézkedés életbe lép 2018-ban, de – mint mondta – a bejelentett adóügyi intézkedéseknek „majdnem ugyanez lesz a hatásuk”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!