
Valóságos időutazásban lehetett része annak, aki tegnap délben kisétált Kézdivásárhely főterére.
2020. szeptember 14., 00:052020. szeptember 14., 00:05
Az expo a második bécsi döntés révén Észak-Erdély anyaországhoz való visszacsatolásának és az azt követő 1940. szeptember 13-i kézdivásárhelyi bevonulás 80. évfordulójának állít emléket. A céhes város főterén szeptember végéig megtekinthető pannókon pedig a magyar hadseregnek a céhes városba való bevonulásának a pillanatai vannak megragadva.
Az esemény levezetését Nagy Zoltán történész, a kiállítás kurátora végezte, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a magyarság számára felemelő, nyolcvan évvel ezelőtti történéseket elevenítette fel, Bokor Tibor polgármester pedig annak mába nyúló üzenetét taglalta.
A kiállítást tető alá hozó Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi vezetője, Szebeni Zsuzsa úgy vélekedett: a kiállítás jellege érzékelhetően más, mint a nemzeti kánon szerint szerkesztett történelemnek. „Másmilyen itt az események státusza, ugyanakkor a legendák sem pontosan ott hatnak és keletkeznek, mint a tanult történelemben” – magyarázta az intézmény vezetője.
A kiállításmegnyitó végén meg lehetett vásárolni József Álmos Bevonulás Háromszékre című kiadványát, amit a szerző dedikált is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!