Bízzunk és imádkozzunk!

– Kihívásokkal és megpróbáltatásokkal terhelt időszakot élünk, amelyben a keresztényeket-keresztyéneket több irányból is támadások érik. Ebben a nehéz, csapdákat rejtő helyzetben milyen gondolatokat, terveket dédelgetve foglalta el a püspöki széket?

– Amint a 32. szám is érzékelteti, mély történelmi távlatokra nyúlik vissza az a folyamat, amelyet immár új megbízatást vállalva szolgálok olyan elődök után, akik lelkiismeretesen, odaadással és elveikhez való hűséggel cselekedtek azért, hogy a több mint 450 éves múltunk alatt kigyöngyözött értékeink megőriződjenek. Hogy a többi keresztény egyházzal közösen egyfajta lelki medret szabjanak az élet emelkedettségének, normalitásának. Ennek a hagyománynak a folytatójaként foglalom el ezt a tisztséget, és azzal a felelősségtudattal, hogy előttem áll a múlt. Igen, a múlt előttem áll, és nem mögöttem, mert nagyon fontos, amit onnan hozunk, ezért megőrzendő és továbbadandó. Jövőnk pedig csak úgy van, ha a jelenben felelősségteljesen élünk.

Egy olyan korban kell helytállni, amelyben megroppant az emberi tartás, fordul ki a sarkából az életünk, és a fejünk fölött átcsapni készül az erkölcstelenség szennyes árja, amelyet ma már csak az egyházak képesek, ha kell homokzsákokkal is, a medrében tartani. És mindez azért, mert valakik úgy hitték, hogy a modernitás és posztmodernitás jegyében szembe kell fordulni az évezredek alatt kikristályosodott, a mindennapjainkat tartalommal és értelemmel megtöltő szokás- és értékrenddel. Ezeket viszont nem görcsös ragaszkodással tudjuk megőrizni, hanem felmutatván, hogy az egyetlen lehetséges alternatívát nyújtják a teljes értékű emberi lét megéléséhez. Keresztény hitünkkel összhangban újra rávezetvén embertársainkat, hogy nem az egónk a legfontosabb, amelynek előtérbe helyezése ön és környezetpusztításhoz, az Isten alkotta világ átrendezéséhez, és végül felfalásához vezet. Megértetvén, hogy nekünk küldetésünk van a Földön, és az emberi élet legmagasztosabb, legszentebb megvalósulása, hogy nemes ügyek, eszmék, célok szolgálatába állítható.

– Fiataljainkon áll, vagy múlik a jövőnk. Az unitárius egyház a kapuin belülre tudja-e vonzani és tartani őket, hogy felvértezze a rájuk leselkedő rontás ellen?

– Örömmel mondhatom, hogy ilyen vonatkozásban jól állunk, hiszen a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, amelynek a rendszerváltást követően az első elnöke voltam, töretlenül és dinamikusan fejlődik. Gazdag, táborozásokkal is egybekötött programjainak évről-évre több résztvevője van, akik ily módon részeseivé válnak Isten és családcentrikus közösségünknek, amely nem csak őrködik felettük és védi őket, hanem a kibontakozásukban is segít.

– Erdélyi magyarként, nemzetiségi hovatartozásunk és keresztény mivoltunk kapcsán kétszeres nyomás nehezedik ránk. Ebben az áldatlan állapotban számunkra létkérdés a hitvitákból származó ellentétek megszüntetése, és az összefogás megvalósítása a történelmi magyar egyházak között. Ebből a szempontból miként ítéli meg a jelenlegi helyzetet, és mit lehet tenni a javítása érdekében?

– Esetünkben hármas kisebbségi létről beszélhetünk, hiszen volt idő, amikor a keresztény családon belül sem volt könnyű unitáriusnak lenni, mert másféle látásmódunk miatt türelmetlenül viszonyultak hozzánk. Mindez azonban megítélésem szerint már a múlté, lejárt a hitviták kora, és az erdélyi vallási türelem jegyében nem a minket elválasztó, hanem az összekötő, együvé kovácsoló vonásokat tartjuk szem előtt. Jó példa erre a vallásszabadságot kimondó 1568-as tordai országgyűlés 450. évfordulójáról való megemlékezés, amit nem sajátítottunk ki, hanem igazi testvérként együtt ünnepeltünk a keresztény egyházakkal. Hiszen a lelkiismereti szabadság törvénybe foglalása közös érték, valódi transylvanikum. Ennek fényében pedig emelkedett és történelmi gesztusként értékelem, hogy a reformáció idején elszenvedett sérelmek ellenére a tordai ünnepségen Jakubinyi György, római katolikus érsek is jelen volt. És ilyen emelkedettségről kell mi is tanúbizonyságot tegyünk a minket ért múltbéli igazságtalanságok tekintetében. Szorosan együtt kell működni, és közösen kiállni az egyetemes kereszténység és erdélyi magyarság sorskérdéseiben. Őrizni a sötét erők által egyre hevesebben támadott egyetemes keresztény hitet és értékeket. Tisztán tartani a medret, amelyben a keresztény élet folyik.

– Végszóként, mit üzen az olvasóinknak és nem csak?

– Ezekben a nehéz történelmi pillanatokban, amikor az egymástól való elszigetelődést fokozó világjárvány árnyéka is ránk vetődik, a keresztény testvéreimet arra kérem, hogy bízzanak az isteni gondviselésben, és imádkozzanak. A történelem során ugyanis a hit és imádság erejével az összes megpróbáltatást, így a járványokat és háborúkat is átvészeltük.