Tegnap délelőtt hivatalosan is megnyitották a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, a tábor egyik alapítója, utalva a szabadegyetem idei mottójára, megjegyezte: jó, hogy léteznek a Tusványoshoz hasonló biztos pontok akkor, amikor körülöttünk recseg-ropog a rendszer.
2017. július 20., 00:262017. július 20., 00:26
Tegnap délelőtt hivatalosan is megnyitották a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, a tábor egyik alapítója, utalva a szabadegyetem idei mottójára, megjegyezte: jó, hogy léteznek a Tusványoshoz hasonló biztos pontok akkor, amikor körülöttünk recseg-ropog a rendszer.
„Egyrészt olyan érdekes dolgok történnek, hogy a választásokat fölényesen megnyerő kormánykoalíció kénytelen saját kormányát megbuktatni. Másrészt a közvetlen régiónkban a tektonikus lemezek egymásnak feszülnek, és a kisebb-nagyobb rengések jelzik azt, hogy ebből akár nagy-nagy rengés is lehet. Harmadszor pedig Európának a tartópillérei is recsegnek-ropognak”, nyilatkozta lapunkank Toró T. Tibor.
Az EMNP ügyvezető elnöke szerint minden évben az aktuálpolitika színezi a tábor programját, mindig vannak olyan témák, amelyekre jobban odafigyelnek a szervezők. Például itt van a transzilvanizmus kérdése, ami Toró szerint a román-magyar párbeszédnek az újragondolását is jelentheti, és nem feltétlenül Bukarest–Erdély tengely mentén, hanem Erdélynek a különböző régiói és közösségei között lehetne talán megoldást találni a többség-kisebbség viszony normalizálására. Ide tehető az is, hogy a nemzetközi érdekérvényesítésünk is újabb szakaszba érkezett azáltal, hogy két európai állampolgári kezdeményezés befutni látszik.
Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán Toró megjegyezte, nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el régiónkba. „A magyar miniszterelnök is mindig itt szokta megmondani, merre van az előre a következő hónapokban, és a román államelnök ezt akarta megelőzni, vagy esetleg bizonyítani azt, hogy azért nem felejtette el a székelyeket”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!