„Felszabadító érzés színpadra lépni”

– Mikor találta ki, hogy színésznő lesz?

– Nem emlékszem tényleges pillanatra, de már 14 éves korom óta vonzott ez a világ, és ez egyre erősödött, aztán a középiskola végére már biztos voltam benne, mire szeretnék felvételizni.

– Hogyan szippantotta magába a színház világa?

– Kiskorom óta járok színházba, emlékszem, amikor egy előadásról hazamentem, valamelyik szereplőt mindig megpróbáltam eljátszani édesanyámnak, a többieket meg odaképzeltem, szerintem akkor elkezdődött.

– Kinek akart az elején leginkább megfelelni?

– Emlékszem, amikor első évben készültünk az első mesterségvizsgánkra, tudtam, hogy ott lesz mindenki, az összes tanár, és a felsős hallgatók is. Álltam a takarásban, és nagyon féltem attól, hogy valakinek nem fog tetszeni a jelenetem.

– Hogyan készül egy előadásra, illetve mi történik előadás után?

– Minden előadásra másképp készülök, de a Kunigundában például van egy harcjelenet, ahol kardoznom kell, attól mindig izgulok, és lesem, mikor érkezik meg Bende Sándor kollégám, hogy átvegye velem előtte. Előadás után általában végiggondolom, nekem milyen volt, vagy miben volt más az adott előadás, de olyan is van, hogy átöltözöm, és 15 perc múlva kezdődik a következő.

– Január 29-én egy gyerekelőadást hoznak a Vigadó Művelődési Házba, Kunigunda hozománya címmel, amelyben Önnek két szerepe is van. Mesélne ezekről?

– Igen, az egyik Ben Gaz, a sivatagi rabló a másik pedig Brünhilda, Kunigunda húga. A Ben Gaz szerepet a bemutató előtt 5 nappal vettem át, mivel Zsigmond Éva Beáta kolléganőm lesérült, így néhány próbával gyorsan rá kellett hangolódnom a vérszomjas kis főnökre, de nagyon élvezem. Brünhilda pedig csak a végén lép színre, egyetlen jelentben.

– Hogyan hangolódott rá egyszerre két szerepre?

– A Ben Gaz nagyobb ráhangolódást igényelt, mivel nem volt rá annyi időm, ezért az utolsó száz méterben majdnem csak arra koncentráltam. Ami Brünhildát illeti, mikor először fölvettem a habos-babos jelmezemet, az olyan érzéssel töltött el, amely kellőképpen megoldotta a ráhangolódást.

– Mitől lesz érdekes a gyerekek számára ez az előadás?

– Ez egy mesemusical, jó a történet, tele látvánnyal, tánccal, jó dalokkal, minden szempontból szerethető.

– Mi az utolsó gondolata, mielőtt fellép a színpadra?

– Mielőtt felmegy a függöny, a gyerekek türelmetlenül kiabálnak, hogy „kezdődjön!”, és mikor megszólal a zene és kigyúl a fény, elkezdenek hatalmas energiával zizegni, visítani, ez pedig egy olyan felszabadító érzést ad, hogy abban a pillanatban semmi másra nem szoktam gondolni.

Tamás Réka