Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. november 26., 00:102021. november 26., 00:10
Pilótaprogramként kezelte a TEGA Rt. azt az okoskonténert, amelyet a Váradi József iskola szomszédságában helyeztek el.
„Minden európai uniós országhoz hasonlóan Romániában is át fogunk térni a hulladék mennyiségének mérésére, illetve a szemeteléshez mért számlázásra” – mondta Máthé László, a TEGA igazgatója. –„Ez gyakorlatban azt jelenti majd, hogy minden kuka tudja, hogy milyen mennyiségű szemét került bele, milyen típusú volt az, mikor dobták el és melyik ügyfél volt az, aki használta a kukát. Aki kevesebbet szemetel, kevesebbet fizet majd – aki többet, az nyilván arányosan kapja a számlát is.”
Két hónap működés után, a TEGA pontos statisztikát tud az adott zónáról: 65 család, összesen 185 alkalommal dobott el szelektív hulladékot, 207 zsákot felhasználva. Ebből a mennyiségből 29 üveg, 65 papír és karton, 113 műanyag és fémhulladékos zsák volt (az utóbbi túlnyomó többségében PET-palack). A 65 ügyfélből 2 felhasználó dobott be vegyes hulladékot szelektív helyett – az ökoszigetben jelenleg ugyanis csak szelektív gyűjtés zajlik. Ők első lépésként figyelmeztetést kapnak, ha a későbbiekben sem tartják be a többi 63 családhoz hasonlóan a szelektív gyűjtési előírásokat, akkor felárat kell majd fizetniük.
„Az okoskonténert személyre szabott zsák nyitja: minden előfizető saját QR kódot kap, így lehet tudni, hogy ki gyűjtött helytelenül. Ezt a gondot is kiküszöböli az ökosziget, de egy másikat is, amely tudjuk, hogy kimondottan zavarja a lakókat: a guberálás jelenségét. Ilyen esetünk egyetlenegy sem volt. Hogy a továbbiakban ilyen gyűjtő lesz-e a város minden pontján, az az azon múlik, hogy az önkormányzat pályázata sikeres lesz-e, hiszen ezt a befektetést európai uniós alapokból szándékoznak lebonyolítani” – összegezte Máthé.
TEGA Rt. sajtóiroda
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!