Beszámolt a rendőrfőnök

A szokásostól eltérően kedden tartották a kézdivásárhelyi tanács rendes havi gyűlését. A megbeszélésen húsz napirendi pont szerepelt és különfélék, többek között a tanács előtt beszámolt a rendőrség tevékenységéről Lőrincz-Sidon Jenő, a rendfenntartók helyi megbízott parancsnoka is.

Bartos Loránt

2022. szeptember 29., 00:152022. szeptember 29., 00:15

A tanács elé terjesztett összes tervezet megkapta a szükséges támogatást, módosították a 2020/103-as, szakbizottságok összetételére vonatkozó tanácshatározatot, így a terület- és városfejlesztési, illetve környezetvédelmi bizottság összetétele Hegedűs Ferenc visszavonulását követően így alakult: Domokos-Fejér Melinda, Dávid Sándor, Kiss Levente Csaba, Molnár Lajos Zoltán és Czipa Loránd Szabolcs. Ezt követően minimális, 29 ezer lejes összeggel módosították a költségvetést, majd elfogadták a Kézdivásárhely Ipari Parkok Kft. vezetőtanácsa 2022 első félévére vonatkozó jelentését. A testület rábólintott a város erdejéből származó faanyag eladására, valamint értékesítési áraira. Módosítani kellett egy korábbi, 2021-ben hozott határozatot is, ez a Kézdivásárhely–Kovászna Metropoliszövezet Közösségek Közti Fejlesztési Egyesülettel kapcsolatos. Szintén beleegyeztek Kézdivásárhely és a Diakónia Keresztyén Alapítvány által működtetett Iskola az iskola után elnevezésű program társfinanszírozásába, és az utcák telekkönyvezésére vonatkozó kataszteri iratcsomókat is elfogadták.


A testület jóváhagyta a Vágóhíd utca 10. szám alatt található ingatlan övezeti városrendészeti tervét, kinevezték a helyi tanács képviselőit tanügyi intézmények vezetőtanácsába. Emellett módosították a kórház személyzeti felépítésére vonatkozó tanácshatározatot, majd utolsóként a fiatalok lakásigénylési kérelmeinek elbírálására és a lakáselosztás prioritási sorrendjének meghatározására vonatkozó tanácshatározat is pozitív fogadtatásra talált.


A testület ülésén beszámolt Kézdivásárhely megbízott rendőrparancsnoka, Lőrincz-Sidon Jenő is. A főfelügyelő a január és augusztusi tevékenységüket ismertette, majd a tanácsosok felvetését, észrevételét is meghallgatta.


A beszámoló szerint a rendőrség fokozta a lakosság körében a felvilágosító jellegű kampányokat, és határozottabban jelen voltak az oktatási intézmények környezetében, hogy megelőzzék a rongálásokat, a diákok lógását. Ez utóbbi jelenség visszaszorítása érdekében ellenőrizték a szórakozóhelyeket és játéktermeket is.


Az év első hónapjában a törvénysértések száma nőtt az előző év hasonló periódusához képest: a koronavírus-járvány miatt megszorításokkal magyarázható, hogy idén 299 kihágást jegyeztek a 2021-es 268-cal szemben. A rendőrök 67 esetben érték tetten a törvénysértőket, 14 alkalommal pedig közterületen elkövetett bűncselekmények miatt avatkoztak közbe. Érdekes, hogy a balesetek száma csökkent: mindössze négyet vettek jegyzőkönyvbe a tavalyi tízzel ellentétben. Szép számban és csinos összegben osztottak ki büntetéseket is: 1970 ilyen jegyzőkönyv született közel 853 ezer lej értékben. Az említett időszakban 184 személy maradt jogosítvány nélkül, ugyanakkor 38 forgalmi engedélyt is visszatartottak.
A nyolc hónap folyamán 89 beadványt iktattak a kézdivásárhelyi rendőrségen, amelynek munkatársai 3072 bűnügyi nyilvántartási bizonylatot is kiállítottak az igénylők számára.


A rendőrfőnök úgy ítélte: a város területén felszerelt térfigyelő kamerák is segítettek a bűncselekmények megelőzésében vagy kiderítésében, így azt javasolta, hogy bővítsék azok számát. Olyanokkal is, amelyek képesek a járművek rendszámát leolvasni – hangzott el.


A balesetek kapcsán úgy vélte: bővíteni kell azon gyalogosátkelők számát, amelyek előtt villogó sárga lámpa van elhelyezve, mert a tapasztalat az, hogy a legtöbb baleset – amely akár halálos kimenetelű lehet – az ún. zebrák környékén történik.


A tanácsosok észrevételeket is megfogalmaztak. A testület egyik képviselője elmondta: mendemonda alapján úgy tudja, hogy a Molnár Józsiás parkban isznak és kábítószert fogyasztanak fiatalok, így arra kérte a rendőrfőnököt, ellenőrizzék azt a zónát is, hogy kiderüljön: igazak-e vagy sem a híresztelések.


Szó esett a tilosban való parkolásról is: ennek kapcsán az az észrevétel hangzott el, miszerint a helyi és az országos rendőrség közös akciókat kellene szervezzen, hogy a jelenséget vissza lehessen szorítani. Egyrészt hatékonyabbá válna a tevékenység, másrészt kevesebb „szidásban” részesülnének a helyi rendőrök. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés