Berlintől Tokióig

De jó lenne higgadtan, indulatok és sértegetések nélkül együtt élni e sárgolyóbison. Ugye, kedves Ana-Maria Popescu, ön egy olimpiai ezüstéremmel tér haza a messzi japán földről. Már ott durcásan üzenget a mi székely miniszterünknek, hogy egyes egyedül az ő hibájából nem tudott az utolsó asszóban egy tizedmásodperccel sebesebben odacsapni ellenfelének; miniszterünk virtusosan visszavág egy ostobasággal; oszt a röptéren maga folytatja sértett Barbi-baba performanszát, amit román újságírók is kocsmai stílusban lehurrognak. Milyen egyszerű lett volna amolyan egyik szemem sír, másik nevet alapon azt mondani: sportfelelős szaktárs, jöjjön, tárgyaljunk a román vívás gondjairól.

De engedjen meg részemről egy rövid emlékeztetőt. Maga a sokat szidott kormánytól (gyengébbek kedvéért: a magyar minisztertől) 50.000 euró díjazást kap, és egy minimum 5000 lejes életjáradékot. Ha holnap nyugdíjba vonul (37 évesen), ennyit zsebel be havonta. Mutasson, ha tud, egy mérnököt, egy pedagógust, aki ezt megkapja négy évtized munka után. Aki mégiscsak több hasznosat tett le honfitársai közös asztalára néhány cakk-pakk szúrásnál, amit a szakzsűrin kívül senki sem ért, egy olyan sportágban, amelynek Covidtalan időkben sincs közönsége.

Sportolók, megbecsülitek kiváltságos helyzeteteket? Kérdezem én, aki mindig vad sportkedvelő voltam, de a józanságot nem vetem el egy gól eufóriája miatt.

Éppen egy Szabó Dezső írást olvasok, dátum: 1936. szeptember. (Van- e még szerelmese e hömpölygő mondatú, logikus, ezer seb fájdalmával vérző stílusnak?) Az olimpiász tanulságai a címe. Az emberek a rádiókészülékek körül ujjongtak a tíz magyar berlini aranyéremnek, (Magyarország az éremtáblázaton a harmadik) a politikusok egymással versengtek gratulálni, ebből élt az ország két hétig. Olyan apróságok, mint a parasztság gondjai, az idegenek szolgáivá váló magyarok megvédése, a szétszaggatott haza talpra állása a naiv Szabó Dezsőkre maradt. Mert volt néhány ezer forint egy versenyló kiutaztatására, míg – emlékezik Sz. D. – az átrágott tüdejű Tóth Árpád újságírói robotmunkában pusztult el.

„Nem tudom segélykiáltás nélkül nézni: süllyed az Anya gyermeke az izom vak mocsarába.”
Boldog vagy, Szabó Dezső, nem érted meg a mai olimpia vérző orrú, női bokszolóit.