
A 27 éves Raphael Samuel azt mondja, az anyját és apját is nagyon szereti, mindkettőjükkel harmonikus a kapcsolata, de az élet egyszerűen túl nagy szívás ahhoz, hogy bárkit, csak úgy rá lehessen kényszeríteni az elviselésére.
2019. február 05., 14:492019. február 05., 14:49
Samuel szerint, egyetlen gyermeket sem szabadna olyan szenvedésnek és stressznek kitenni, mint például az oktatás, vagy egy karrier elkezdése, csak azért mert a szülők úgy döntöttek, hogy a saját örömükre gyermeket akarnak. Úgy gondolja, hogy minden gyermek születése egyenlő egy emberrablással, vagy az élet pedig a rabszolgasággal.
A férfi arra bíztatja a fiatal indiaiakat, hogy ne vállaljanak gyereket csak azért, mert a társadalmi nyomás erre kényszeríti őket. Tanait a Nihilanand című Facebook-oldalán terjeszti, melynek egyelőre szerény, 1300 fő körüli követőtábora van.
Egyik posztjában Samuel például ezt írja: „a jó szülő mindent megad a gyerekének, amire vágyik, és amire szüksége van, de a maga a gyerek a szülő vágya.”. Egy másik bejegyzésben pedig ezt: „egyetlen oka van annak, hogy a gyerekednek problémái vannak, az pedig az, hogy te életet adtál neki.”
Nem Samuel Raphael az egyetlen születésellenes aktivista Indiában, a többiek azonban nem azt hangoztatják, hogy egy gyermek születése magának a gyereknek rossz, hanem azt, hogy a Földre és a természetre nézve káros.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!