
Vizsgálatot indított a Szeben megyei ügyészség, miután megjelent egy cikk a nagyszebeni médiában, amelyben egy névtelen forrás azt nyilatkozza, hogy a megyei kórház intenzív osztályának egykori alkalmazottjaként kollégáival együtt koronavírusos betegeket öltek meg.
2021. március 08., 16:342021. március 08., 16:34
A helyi sajtóban vasárnap megjelent cikkben a kórház névtelenül nyilatkozó volt alkalmazottja azt állítja, hogy az intenzív osztályra kerülő betegeket az első pillanattól kezdve benyugtatózzák, noha ez végzetes a légúti fertőzésekkel küzdők esetében. Állítása szerint amikor a betegek már alig kapnak levegőt, és ezért nyugtalanabbak lesznek, az ágyhoz kötik őket.
Ion Veştemean főügyész az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, a cikk alapján, hivatalból indítottak eljárást az ügyben.
Kérdésre válaszolva a főügyész azt is kijelentette, a járvány alatt nem érkezett hozzájuk feljelentés vagy névtelen levél arra vonatkozóan, hogy koronavírusos betegeket ölnének meg a nagyszebeni megyei kórház intenzív osztályán.
Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter sokkolónak nevezte a cikkben közölt információkat, hozzátéve azonban, hogy ezek valóságtartalmát még ellenőrizni kell. A tárcavezető szerint ez idáig nem kapott jelzéseket arról, hogy más osztályokon is hasonló dolgok történtek volna.
A tárcavezető ellenőrzést rendelt el a kórháznál.
A szaktárca közleményben tájékoztatott hétfőn, hogy Vlad Voiculescu miniszter a tárca ellenőrző testületének tagjaiból, valamint az Állami Egészségügyi Felügyelet képviselőiből álló csapatot küldött a helyszínre.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!