„Én vagyok a mérce”

Idén lesz 8 éve, hogy megalakult Sepsiszentgyörgyön a Selye János Pszichoklub, amelyet Dulányi Szidónia pszichológus indított azzal a céllal, hogy közelebb hozza az emberekhez a lélektan tudományát. Bár ő maga is szkeptikus volt a klub működésével kapcsolatban, mára beigazolódott: szükség van erre a fórumra Sepsiszentgyörgyön.
– Milyen céllal indítottad el öt éve a Selye János Pszichoklubot, milyen elvárásaid voltak, és hogyan valósultak meg?
– A Selye János klubot 2010-ben indítottuk Matekovics János újságíró mentorálásával. Az volt a cél, hogy fényévekkel közelebb vigyem a pszichológia tudományát az emberekhez. Azt akartam, hogy mindenki részesüljön belőle, elérhető legyen, észrevegyék azt, hogy miként itatja át a lélektan, a viselkedés a napunkat. Elvárásaim a csillagos eget rengették, azt hittem, hogy ekkora tudással most mindenki fog követni, de gyorsan betört a fejem. Jöttek a kritikák, hogy tapasztalatlan vagyok és amúgy is mindenki tudja, mi a pszichológia. Az évek alatt azonban bizonyítottam, hogy milyen az észjárásom, a hozzáállásom, és persze az aktivitásom. Nekem nincs konkurenciám, saját magam vetélytársa vagyok, én vagyok a mérce, hiszen napról napra többet akarok tudni, fejlődni és gyarapodni.
– Melyek voltak a legnehezebb, illetve a legszebb pillanatok?
– A legnehezebb pillanatok azok voltak, amikor fenyegetésekre kellett reagálnom, zaklattak éjjel-nappal, hogy mi történik, ha „nem gyógyítom meg őket”. A legszebb pillanatok meg azok voltak, amikor valaki tudott változtatni az életén és elindult a saját útján, elmondása szerint a klubnak köszönhetően.
– Milyennek látod a szentgyörgyi emberek lelkét? Melyek azok a gondok, amelyek leginkább foglalkoztatják őket mentálhigiéné, lelki egészségmeg­őrzés szempontjából? És miben vagyunk jók?
– A szentgyörgyi emberek élete nagyon jó, annak ellenére, hogy nehezen mozdulnak ki a komfortzónából. Nehezebben nyitnak a nyugati emberekkel ellentétben, de szerintem ez beléjük van kódolva, én meg szeretem a kihívásokat. Ugyanakkor túlhajszoltnak látom az itt élőket, akik emellett nem kapnak elég elismerést. Pedig egyik legfontosabb emberi vágy az elismerés. Észrevételem szerint sokan szeretnék visszaszerezni régi önmagukat, ami, bár nehéz út, de érdemes végigjárni.
– Ha a barátaid, ismerőseid tanácsért fordulnak hozzád, akkor hogy segítesz nekik? Magánemberként, vagy mint pszichológus szakember?
– Baráttal szemben semmiképp nem vagyok szakember, elmondom a mondandóm anélkül, hogy okoskodnék. Próbálom tudatára ébreszteni, hogy ideje mindig kiállni magunkért, mert egy életünk van.
– Kihez fordulsz te, ha elbizonytalanodsz? Honnan kapsz útmutatót, segítséget?
– Ha elbizonytalanodom, mindig van megoldás, rengeteg segítséget kapok olyan emberektől, akik értékelik a munkámat, ez általában nagy erőt hordoz magában. Egyik legnagyobb meglepetésem volt, amikor New Yorkból írtak, hogy ne hagyjam abba, mert szükség van ilyen jellegű kezdeményezésre. Ha már nagyon elbizonytalanodom, akkor szakembert kérdezek én is, például Tari Annamáriát, aki nagyon sokszor biztat az utamon.
– Többször is megrendezted a Pszichoaktív Műhelyt, amely szintén egyedülálló esemény volt térségünkben. Emellett trénerként is dolgozol, ez mit takar pontosan? Miről, milyen képzéseket tartanál?
– A pszichoaktív műhely célja az volt, hogy más szakembereket is megismerjenek az érdeklődők, legyen az más terület, így pszichiátria, pszichológia vagy családterápia. Trénerként több mint húsz hétvégi tréninget, és több mint 150 előadást tartottam az évek folyamán, a megyében és külföldön is. Rengeteg tréninget tartottam cégeknek is az időgazdálkodás, önbizalom, énkép, táncterápia területeken.
– Mi lenne a legfontosabb üzeneted egy kezdő, elsőéves pszichológus hallgatónak?
– Kezdő pszichológus hallgatóknak azt üzenem, bírják ki a nyers tantárgy anyagát, mert ami félre van téve számukra a gyönyörű szakmában, mindig kiforr. Ne maradjanak csak egy egyszerű oklevélnél, találják meg maguknak a megfelelőt és vigyék véghez mindazt, amit elképzeltek.