Belügyminiszter: a BMW-k közbeszerzési eljárása szabályos volt

Szabályos közbeszerzési eljárással vásárolt a belügyminisztérium BMW márkájú gépkocsikat a rendőrség számára - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Lucian Bode belügyminiszter.

Székely Hírmondó

2022. október 06., 16:062022. október 06., 16:06

A sajtótájékoztatón Bode a belügyminisztérium ellenőrző testületének következtetéseit ismertette a 300 darab BMW márkájú személygépkocsi beszerzésével.

Az ellenőrző testület megállapította, hogy a gépkocsik beszerzése 'reális és egyértelmű szükséglet', ugyanis a román rendőrségnek versenyképes járművekre van szüksége, ha csökkenteni akarja az áldozatokat követelő közúti balesetek számát.

A beszerzés műszaki dokumentációját a belügyminisztérium és a szállításügyi minisztérium illetékesei is ellenőrizték, sőt az Európai Beruházási Bank egy külső szakértője is jóváhagyta - mondta a tárcavezető.

A Román Rendőrség az objektivitás, átláthatóság és törvényesség elveit betartva bonyolította le a beszerzést, a megfelelőségi tanúsítványt pedig az adóhatóság állította ki, akárcsak minden más közbeszerzés esetében - jelentette ki a miniszter.

Bode felidézte, hogy az új rendőrautók beszerzésének szükségessége még 2017-ben megfogalmazódott; a Román Rendőrség 2020 október elsején nyújtotta be finanszírozási kérelmét és a műszaki dokumentációt. Ugyanabban az évben, november 12-én a kormány határozatot fogadott el a 300 új rendőrségi autó beszerzésének indokoltságáról. Ezt a határozatot Ludovic Orban akkori kormányfő írta alá. 2021. május 25-én az akkori szállításügyi miniszter, azaz Cătălin Drulă, az USR mostani elnöke írta alá a finanszírozási kérelmet és a műszaki részleteket tartalmazó dokumentációt, ennek alapján kötötték meg tavaly júliusban a finanszírozási szerződést a szállításügyi minisztérium és a román rendőrség között - részletezte Bode.

A belügyminiszter be is mutatta az újságíróknak a dokumentum másolatát, rajta a szállításügyi minisztérium képviselője, Cătălin Drulă és a Román Rendőrség képviselője, Benone Matei aláírásával.

A szerződés egyik mellékletében a műszaki követelményeket is leszögezték a felek. Ezek között az is szerepelt, hogy a rendőrségnek 8+1 sebességes, automata sebességváltójú gépkocsikra van szüksége. A rendőrség semmi mást nem tett, csak tizteletben tartotta magát a finanszírozási szerződés mellékletében rögzített műszaki követelményeket - mondta a belügyminiszter.

Cáfolja a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă Lucian Bode belügyminiszter vádjait, hangsúlyozva, hogy szállításügyi miniszterként hozzájárult egy, a közúti forgalmat megfigyelő rendszer kifejlesztéséhez, a technikai részleteket tartalmazó dokumentációt azonban a belügy dolgozta ki.

Drulă a belügyi tárca vezetőjének korábbi nyilatkozatára reagált, miszerint a belügyminisztérium szabályos közbeszerzési eljárással vásárolt BMW márkájú gépkocsikat a rendőrség számára. A miniszter azt is mondta, hogy az USR elnöke szándékosan tájékoztatja félre a közvéleményt, ugyanis a beszerzés technikai részleteit tartalmazó dokumentumot ő maga írta alá, amikor a szállításügyi tárcát vezette.

Az USR elnöke egy Facebook-bejegyzésben azt írta ennek kapcsán, hogy Bode "érzi, hogy szorul a hurok", ezért most megpróbálja összemosni a beosztottjai által megtrükközött közbeszerzést egy uniós finanszírozású közlekedésbiztonsági projekttel, amelyre a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) keretében pályáztak meg támogatást. Utóbbi költségvetése 106.599.765 lej, amelyből egyebek mellett sebességmérő készülékeket, hordozható hőnyomtatókat, a drogfogyasztás nyálból történő kimutatására szolgáló eszközöket és 300 rendőrautót kell vásárolni. Hozzátette, szállításügyi miniszterként "értelemszerűen" jóváhagyta az uniós forrásokból megvalósuló közlekedésbiztonsági projekt finanszírozási szerződését, a műszaki részleteket tartalmazó dokumentumokat azonban a belügyminiszter és beosztottjai dolgozták ki, a szállításügyi minisztériumnak ugyanis "nincs semmi köze a hang- és fényjelző berendezésekhez, radarokhoz és rendőrautókhoz".

"Az én aláírásomat nem találják meg a műszaki részleteket tartalmazó mellékleten, azt Bode és beosztottjai dolgozták ki és írták alá" - fogalmazott.

Az USR elnöke azt is felrótta, hogy a közlekedésbiztonsági projektből mindeddig csak a rendőrautók beszerzése valósult meg, úgy, hogy a projektben szereplő mennyiség kétszeresét vásárolták meg, a közúti közlekedésbiztonság növelését szolgáló több ezer készüléket és felszerelést máig nem szerezték be.

(forrás: Agerpres, fotó: Lucian Bode/Facebook)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés