
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) közzétette a női kosárlabda Euroliga selejtezőtornáinak házigazdáit. A Sepsi-SIC női kosárlabdacsapata Belgrádban vívhatja ki a továbbjutást.
2022. augusztus 19., 00:362022. augusztus 19., 00:36
A hatszoros bajnok és hétszeres kupagyőztes Sepsi-SIC idén is nekivág az Euroliga selejtezőjének, azonban az előző szezonnal ellentétben, idén nem házigazdaként várhatja a megmérettetést, hanem Belgrádba utazik az október 11–13. között esedékes selejtező tornára. A Sepsi–SIC október 11-én a görög Olimpiakosz, október 12-én pedig a házigazda Crvena Zvezda együttese ellen lép pályára. A csoportgyőztes folytatja a legrangosabb európai kupasorozatban, míg a második és a harmadik az Európa-kupában szerepelhet.
A magyar csapatok közül az NB I-ben bronzérmes DVTK-HUN-Therm házigazdája lesz a másik selejtezőcsoportnak, itt még az izraeli Ramla és a török Botas kapott helyet. A 16 klubot felvonultató elitmezőnyben – ahonnan hiányoznak az ukrajnai háború miatt kizárt orosz klubok – alanyi jogon ott lesz a magyar bajnoki címvédő Sopron Basket és az előző szezonban nyeretlenül debütált Atomerőmű KSC Szekszárd.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!