„Életével értéket képviselt”

Családtagok, ismerősök és barátok igazán szép számban gyűltek össze a vasárnap délben Kézdivásárhelyen megtartott emléktábla-avatóra, hogy tisztelettel adózzanak Jakabos Ödön, a nagy utazó emberi és szellemi nagyságának.

Farkas Imola

2017. október 30., 00:312017. október 30., 00:31

Családtagok, ismerősök és barátok igazán szép számban gyűltek össze a vasárnap délben Kézdivásárhelyen megtartott emléktábla-avatóra, hogy tisztelettel adózzanak Jakabos Ödön, a nagy utazó emberi és szellemi nagyságának.

 

Elsőként fia, Jakabos Zoltán elevenítette fel édesapja emlékét, meghatódottan mondott köszönetet azért, hogy a zord idő ellenére ilyen sokan eljöttek az eseményre. Bár csak kisgyerekkorában ismerhette őt, minden eszközt megragadva elmerült apja szellemi hagyatékában, aki örökségül hagyta: az akaraterő, a kitartás, az ezerszer is nekilendülés az, ami célra vezethet.


Czegő Zoltán költő barátját tisztelhette Jakabos Ödönben, akit Kőrösi Csoma Sándorhoz, szentkatolnai Bálint Gáborhoz mérhető jellemnek tart. „Valami megkapó és megható lelkialkat, a székely ember akaratereje kellett ahhoz, amit ő megtett, amit elért. Soha nem a kalandvágy serkentette, a tudományos kíváncsiság űzte, illetve ennél magasabb célok hajtották, az önmagának tett fogadalmak betartása. Nyugat-európai vándorlásait csak felkészítőnek tartom a nagy útra, és amikor már ott tartott, hogy elindul India, Dardzsiling felé, bejött a néhai Megyei Tükör szerkesztőségébe búcsúzni, tréfának vettük. Ám ő végigjárta Csoma Sándor útját, gyalog, autó-, teve- és hajóstoppal haladt töretlenül célja felé, amelyet el is ért” – méltatta az utazót lapunk munkatársa.


A Jakabos Ödön Bem József utcai családi házának falán álló emléktábla Magyari Lajos sorait idézi: „Az utat én akartam, mert engem akart az út”, a plakett Vetró András szobrászművész alkotása. Az avató a CsomóPont Egyesület közreműködésével valósulhatott meg, köszönet illeti Erőss Sándort és Hodor Leventét – hangzott el. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés