Korábban már írtunk arról, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Tega Rt. köztisztasági és hulladékgazdálkodási vállalatra ruházta át a Vár utcai köztemető működtetését. A változásokról, aktuális gondokról érdeklődtünk, és kiderült, hogy jövőben bekameráznák a helyszínt.
2017. október 27., 00:312017. október 27., 00:31
Korábban már írtunk arról, hogy Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Tega Rt. köztisztasági és hulladékgazdálkodási vállalatra ruházta át a Vár utcai köztemető működtetését. A változásokról, aktuális gondokról érdeklődtünk, és kiderült, hogy jövőben bekameráznák a helyszínt.
Máthé László, a Tega Rt. vezetője érdeklődésünkre elmondta, az átvétel óta nem küszködnek különösebb, kirívóbb gondokkal, máris látványos korszerűsítéseket, javításokat végeztek, illetve zajlik a temető pontos feltérképezése is.
– Többen – főképpen halottak napja környékén – féléves, akár többéves távollét után is, messziről érkezve keresik fel a sírokat, viszont a temető folyamatos változása miatt bajba kerülnek a „helyfelismeréskor”, már nem tudják, hol keressék hozzátartozójuk sírját. Az eddigi nyilvántartás főképpen a sírhely költségeit megtérítő személyek adatait tartalmazta, ezek pedig több esetben nem találtak az elhunyt nevével, így nehezünkre esett pontos választ adni egy-egy konkrét kérdésre. Ezért is fontos a feltérképezés – részletezte kérdéseinkre Máthé.
Tőle tudtuk meg, hogy sajnos, temetések után ellopkodják a virágokat a friss hantokról – főképpen a cserepeseket –, éppen ezért jövőtől térfigyelő kamerákat szerelnének a jelenség csökkentése érdekében.
Az is kiderült, hogy télidőben változik a temetőben újonnan megnyitott helyszíni iroda programja.
– Idén november 6-tól egészen jövő év február 28-ig felfüggesztjük a közös temetőben az irodai tevékenységet. A befizetésekkel, szerződéssel kapcsolatos ügyintézés hétköznapokon 8–16 óra között az Ág utca 1. szám alatti székhelyen, az I. emelet 9-es irodájában végezhető. Információk a 0367.401.911/108-as belső számon igényelhetők – összegzett a vállalatvezető.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!