Utolsó fázisához értek a kézdivásárhelyi Mihai Eminescu utca felújításával: csütörtökön reggel a kivitelező megkezdte a kopóréteg kiöntését, a tervek szerint még aznap pontot tesznek a munkálat végére.
2024. április 12., 08:172024. április 12., 08:17
Önerőből végezte el a Dózsa György utcát és Csernátoni utat összekötő utca felújítását az önkormányzat. A mintegy ötszáz méter hosszúságú, családi házakkal szegélyezett utcában elsőként új gáz- és vízvezetékeket fektettek le, utóbbit az tette szükségessé, hogy itt volt a város egyik „forró pontja”, ahol rendszeresek voltak a lakosságnak jelentős bosszúságot okozó csőtörések.
A vezetékcserét követően, tavaly ősszel az útépítéssel megbízott cég elvégezte az úttest alapozását, majd az első réteg aszfaltot is leöntötték, hogy a téli időszakra járhatóvá tegyék az utcát. A tél folyamán a szolgáltatók föld alá helyezték az áram- és távközlési kábeleket, az önkormányzat új lámpaoszlopokat szerelt fel, a tavasz beköszöntével pedig a járdák térkövezése is befejeződött, így csütörtökön a kivitelező nekilátott a kopóréteg kiöntésének.
Szilveszter Szabolcs alpolgármester érdeklődésünkre elmondta, az aszfaltozás befejezését követően már csak az útjelzések kifestése marad hátra. „Az utat a forgalom gördülékenyebbé tétele érdekében egyirányúsítani fogjuk a Dózsa György utca felé, a másik oldalon pedig parkolósávot alakítunk ki” – magyarázta az elöljáró.
Fotó: Tuchiluș Alex
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!