Befagyasztják a közalkalmazotti béreket jövőre

Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket a 2020. decemberi szinten - közölte Florin Cîțu miniszterelnök hétfőn.

Székely Hírmondó

2020. december 29., 08:092020. december 29., 08:09

A kormányfő szerint a minimálbér az éves infláció - 1,8 százalékra tehető - mértékénél valamivel nagyobb arányban, mintegy 3,1 százalékkal emelkedik 2021-ben, erről a szerdai ülésén fogad el határozatot a kormány. Hozzátette: ez egy kompromisszumos megoldás, ugyanis a koronavírus-válság által "leginkább sújtott" munkáltatók a hétfői egyeztetésen a minimálbér szinten tartását javasolták, a szakszervezetek pedig 7 százalék körüli minimálbér-emelést próbáltak elérni.

A tervezet szerint a romániai bruttó minimálbér jövőre 70 lejjel, 2300 lejre emelkedik, ami 1386 lejes nettónak felel meg.

Az új kormány 7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal tervezi meg a jövő évi költségvetést. Cîțu szerint ez az érték nem fékezi a gazdaságot, de jelzi az új kormány elkötelezettségét a pénzügyi konszolidáció mellett. Bukarest idén 9,1 százalékos államháztartási hiányra számít, de egyes elemzők szerint a 10 százalékot is elérheti a deficit.

A kormány megoldást talált arra, hogy a koronavírus-járvány által leginkább érintett személyek az elkövetkezőkben is élhessenek a hiteltörlesztés elhalasztásának lehetőségével. A kormányfő rámutatott, az Európai Bankhatóság döntése értelmében a hiteltörlesztés halasztása legtöbb 9 hónapos időtartamra kérhető, a kormány azonban talált egy megoldást arra, hogy a járvány által leginkább érintett kategóriákba tartozók esetében meghosszabbítsák ezt a határidőt.

A december 23-án hivatalba lépett jobbközép koalíciós kormány hétfői első ülésén a minisztériumok átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet. Az eddigi 16 helyett 18 minisztérium lesz, miután külön energiaügyi tárcát hoztak létre, és létrehoztak egy kutatási, innovációs és digitalizációs minisztériumot is, amely a távközlési területet is átveszi a közlekedési tárcától. A sürgősségi rendelet értelmében a két miniszterelnök-helyettes feladatkörét a kormányfő szabja meg.

Az eddig kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetségből (USR) és a Szabadság Egység és Szolidaritás Pártjából (PLUS) összeolvadt USR-PLUS és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közösen alakított kormányt a december 6-i választások után a korábbi liberális pénzügyminiszter, Florin Cîțu vezetésével.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés