Beérett a múlt év munkája

Az elmúlt évben a Kovászna Megyei Művelődési Központ kevésbé látványosan fejtette ki értékőrző és közvetítő tevékenységét, a rendezvények megszervezésének ugyanis nem kedvezett a járvány, így a módszertani munkák és kutatások kerültek előtérbe. Viszont a tavalyi pályázásnak köszönhetően az intézmény több mint 13 millió forintos támogatást nyert értékmentésre és -felmutatásra, és saját költségvetésből – azaz a Kovászna Megyei Tanács finanszírozásából is – sok mindennek kell megtörténnie, 2022 tehát munkás és mozgalmas évnek ígérkezik. Imreh István igazgatót faggattuk a jövőbeni tervekről.

Bodor Tünde

2022. január 21., 00:302022. január 21., 00:30

Már csak pár nap választ el a magyar kultúra napjától, így az év első nagyszabású rendezvényét ehhez kapcsolódva szervezi meg az intézmény – tudtuk meg Imreh Istvántól. Január 22-én, szombaton 17 órától a református vártemplomban az 50 éves fennállását ünnepelő sepsiszentgyörgyi Vox Humana Kamarakórus lép fel, és ekkor adják át a művelődési központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrá­jáért díjat is, idén rendhagyó módon kettőt is.


Szintén a magyar kultúra napja adja az apropóját egy új kiadvány bemutatásának: a valamikor sok száz lakosú Gyertyánosról – Csángótelepről szóló többszerzős könyvet Esztelneken láthatják először az olvasók. A rendezvényen a népszerű magyar mesélő és népdalénekes, Berecz András is jelen lesz, hiszen ő is gyűjtött korábban az eltűnésre ítélt, ma alig pár lakosú telepen.


Ha már a kutatásokat összegező kiadványokról van szó, szólnunk kell a falumonográfia-sorozatban megjelenő Uzon és Nagybacon című kötetekről. Intézményi finanszírozásban a 2017-ben megjelent Népi mesterségek könyv második része is elkészül idén, ebben több mint húsz olyan hagyományos mesterségről lesz szó, amely nem fért bele az egyébként igen tekintélyes és szép kivitelezésű első kötetbe.
– Az utolsó percben léptünk, mindenütt arra panaszkodnak az idős mesterek, hogy nincs, aki továbbvinné a tudományukat. Eltűnőben a kerekesek, kádárok, a vargyasi mészégetők stb. – mutatott rá Imreh.

Megyei szintű tankönyv is születik

A borúlátó, de tényszerű kijelentést azonban ellensúlyozza a művelődési központ nem várt sikere:


– Arra különösen büszkék vagyunk, hogy nemcsak teljesítjük a pályázati felhívások feltételeit, hanem egy meghívásos pályázat keretében sikerült a kiírókat meggyőznünk, hogy jobban is kibontakoztatható egy-egy téma – mondta a művelődési központ vezetője. – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma eredetileg gyerekeknek szóló, a határon túli magyarság településeit bemutató tankönyvek szerkesztését finanszírozta, a kezdeti feltétek szerint így mi Bereck, Csernáton, Torja és Vargyas történetét, értékeit dolgoztuk fel. Javaslatunkra viszont egyrészt megyei szintű tankönyv is születik, hiszen itt, a tömbmagyarságban nagyobb magyarlakta régióról, több történelmi értékről beszélünk. Másrészt azt az ötletünket is elfogadták és támogatandónak ítélték, hogy digitális tanleckéket készítsünk egy-egy helyi, sajátos értékről. Így a világon bárhol és bármikor hozzáférhető lesz majd egy-egy képekkel, feladatsorokkal és videóanyaggal ellátott tananyag a székelykapukról és a mofettákról, illetve más kulturális-természeti vagy történelmi nevezetességekről. Reményeink szerint az egész Kárpát-medencére kiterjed majd ez a rendszer, és minden elszakadt nemzetrész hozzáteszi a maga szeletét! Jelenleg arról egyeztetünk, hogy milyen felületen lesznek elérhetőek az elkészülő anyagok.


A hungarikumokról szóló korábbi pályázatuk keretében idén a megye 30 mofettáját is bemutatja az intézmény, ezenkívül digitális térképre teszik, de a helyszínen is kitáblázzák többnyelvű tájékoztatókkal, valamint a róluk szóló szakirodalmat angolra és románra fordíttatva kiadják. Mint azt már korábban is olvashatták lapunkban, a KMMK is részt vesz az idei Czetz János-emlékév eseményeiben, hiszen kötelességének érzi, hogy olyan magyarokat hozzon vissza a köztudatba, akiket külföldön jobban értékelnek, mint saját hazájukban. A fényképész Diénes Andor után az argentin katonai akadémiát megalapító ’48-as honvédtábornok emlékezetét is sok rendezvény eleveníti fel születésének 200. évfordulóján, így szobrot avatnak neki szülőfalujában, Gidófalván, ahol második hazájának küldöttei is jelen lesznek.

Százéves a himnuszunk

A Székely Himnusz nyilvános bemutatásának 100. évfordulóját is számon tartja a KMMK, ennek kapcsán is majd bővítheti a nagyközönség a dalhoz és szerzőjéhez kapcsolódó tudását. Hányan tudnak például arról, hogy az eredetileg egy misztériumjáték dalbetéte volt? A művelődési központ munkatársainak az egyik legnagyobb kihívást 2022-ben is a grafikai biennálé megszervezése jelenti, hiszen kinőtte magát a rendezvény: 68 ország közel 3000 munkájának elbírálása, zsűrizése, kiállítása maximálisan igénybe veszi az emberi (és anyagi) erőforrásokat – mondta Imreh István.


A teljesség igénye nélkül vázolt 2022-es tervekben még helyet kaptak a hagyományosan megtartott rendezvények, mint a Kultúr–kültér elnevezésű szabadtéri előadássorozat, a népzenészképzés, a pedagógusoknak szóló néptánc-műhelymunkák, a Perkő Néptáncfesztivál, illetve az 50 éves kovásznai Diákszínpad megünneplése, amely már annak idején is jelentős missziót vállalt fel számos, szórványban megtartott előadásával.


Az intézményigazgató optimista, úgy látja, a járvánnyal megtanultak együtt élni, a megszorító rendelkezések sem akadályozhatják meg őket abban, hogy kapcsolatba kerüljenek a háromszéki közönséggel. Hát legyen az elképzelése szerint! 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés