„Az egész csapat eggyé forrt”

Csepén, egy kárpátaljai színmagyar településen született Sándor István, aki matekzseninek indult, aztán remek futballista lett. Majd még jobb edző. Játékosként több szovjet csapatban is megfordult, 1967-ben a Szpartak Zsitomir tagjaként ukrán bajnok lett. Később edzőként ért el szép sikereket. 1982-ben a Csernovci csapatával szovjet másodosztályú bajnokságot nyert. Az 1986-os világbajnokságon egyike lett azon edzőknek, akik elemzőként, megfigyelőként segítették Valerij Lobanovszkij szovjet szövetségi kapitány munkáját, így végignézte a magyarok történelmi legyőzését.

Nagyon sajnálta a 6–0 után a magyar válogatottat, amely szerinte is kiváló volt, és rendkívül pechesen szerepelt a vb-n. Három évvel később, 1989 októberében települt át Magyarországra. Dolgozott többek között Nyíregyházán, Karcagon, Jászberényben, Győrben, majd néhány éve a Puskás Akadémia nevezte ki nemzetközi játékos-megfigyelőnek. Dolgozott a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK szakmai igazgatójaként, irányításával a csapat – fennállása során először – feljutott a román bajnokság első osztályába.

„Már több éve Felcsúton dolgoztam, a Puskás Akadémia nemzetközi tehetségkutatója, játékos-megfigyelőjeként. E munkám részeként természetesen nagyon sok klubbal kapcsolatba kerültem, köztük a Sepsivel is. Az ottani vezetőség szakmai segítséget kért tőlem abban, hogy miként léphetne előrébb a csapatuk. Be kell vallanom, hogy nemhogy azonnal, de még másodjára sem mondtam igent. Aztán a ma is Kárpátalján élő unokatestvérem, valamint más kárpátaljai barátaim szó szerint ledorongoltak. Elmondták, hogy nekem, mint kárpátaljasi magyarnak, kutyakötelességem segíteni a székelyföldi magyaroknak, ha ők erre kérnek. A szívem mélyén magam is éreztem, hogy ez így van, de meg kell mondanom, hogy ez adta meg a szükséges lökést, hogy végül mégis belevágjak!” – részletezte a szakember.

Sándor István ma már élete egyik legjobb döntésének nevezi, hogy végül mégis elfogadta a sepsiszentgyörgyi felkérést

„Roppant összetartóak a székelyek, ami nekem is újdonságként hatott. Hihetetlenül lelkesek és áldozatkészek a csapatukért, semmi nem drága nekik. Jó példa erre, amikor Bukarest mellett játszottunk, és 350 szurkoló jött velünk. Több busz és több tucat autó kísérte el a csapatot, és olyan hangulatot teremtettek, hogy az ottani román szurkolók és vezetők is elismeréssel nyilvánultak meg szurkolóinkról. Ők maguk mondták, hogy ezek a szurkolók megérdemlik, hogy felkerüljön a csapatuk” – idézi fel.

Hatalmas élménynek nevezi, hogy a csapat élvonalba kerülésével egész Székelyföldet sikerült feltenniük a román futball térképére. „Óriási boldogság, hogy ennek magam is részese lehettem. Ami a csapat és a szurkolók kapcsolatát illeti, minden meccs után együtt, közösen énekeltük el a Székely himnuszt, amelybe bekapcsolódnak még a labdaszedő gyerekek is. Az egész csapat tényleg eggyé forrt, a legkisebbektől a legidősebbekig. A magam 72 évével én is ott álltam a csapattal és énekeltem. Hátborzongató élmény, csak azt tudom mondani, hogy aki csak teheti, menjen el a Sepsi OSK meccseire, mert ezt az egész miliőt, hangulatot látni kell, át kell élni, ugyanis szavakkal szinte lehetetlen visszaadni”.