
Két nagyon hasznos nemzetközi barátságos mérkőzést játszott a Kézdivásárhelyi SE I. ligás női kosárlabdacsapata a hét elején, a legnagyobb budapesti egyetem, az ELTE BEAC csapatai ellen vette fel a kesztyűt a magyar fővárosban.
2017. november 02., 00:072017. november 02., 00:07
Két nagyon hasznos nemzetközi barátságos mérkőzést játszott a Kézdivásárhelyi SE I. ligás női kosárlabdacsapata a hét elején, a legnagyobb budapesti egyetem, az ELTE BEAC csapatai ellen vette fel a kesztyűt a magyar fővárosban.
A Székelyföld legtehetségesebb utánpótláskorú játékosaival megerősített KSE-nek jól jött a budapestiek meghívása, mivel a felkészülési időszak során viszonylag kevés barátságos mérkőzést tudtak játszani, így Kolarevic vezetőedzőnek nem volt lehetősége élesben kipróbálni az új keretet. Először a BEAC-nak azzal az U18-as gárdájával mérték össze erejüket, akik egy évvel fiatalabb korosztályt képviselnek. A mérkőzés első negyede kiegyensúlyozottan alakult, aztán a KSE szép lassan átvette az irányítást, szünetre már 16 pontos előnyt szerzett, majd a második játékrészben bebiztosította győzelmét. KSE – BEAC U18 73-52 (17-13, 22-10, 21-13, 13-16). KSE: Biszak 16, Debreczi 11/6, Voloncs 10, Holinka 8/6, Kovács 6, Bartók 6/3, Czimbalmos 6, Incze 4, Csurulya 3, Bölöni 2, Istók, Csíki.
Kedd délután már rutinosabb ellenféllel, a magyar másodosztályban szereplő ELTE Fortis együttesével szálltak szembe a mieink. Ljubomir Kolarevic sokat cserélt a találkozón, különböző támadó és védekező taktikai elemeket, felállásokat gyakorolt, közben pedig az eredményt is kézben tudta tartani a KSE, amely tegnap már Nagyváradon szerepelt a női I. liga 2. fordulójában.
KSE – ELTE BEAC 2 56-43 (16-10, 13-12, 14-11, 13-10). KSE: Holinka 11/6, Debreczi 11, Biszak 9, Csurulya 8, Incze 5, Bartók 4, Kovács 3, Voloncs 2, Czimbalmos 2, Bölöni 1, Istók, Csíki. Edzők: Ljubomir Kolarevic, Minescu János.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!