Ballonfesztivál: eredmények és tervek

Bartos Loránt

2022. október 06., 00:042022. október 06., 00:04

A hőlégballonozást Kézdivásárhelyen Kovács Gyula honosította meg pár éve, ugyanis külföldről hazatérve sikeresen pályázott egy alkalmatosság beszerzésére és azóta is működteti a vállalkozását. A fesztivál szervezésének a gondolata így tőle származik, de az eredeti elképzeléshez Kézdivásárhely és a megye önkormányzata, illetve a Visit Covasna is csatlakozott, hiszen turisztikai potenciál tekintetében sem elhanyagolható a rendezvény. Helyszínként Fortyogófürdőt szemelték ki, ugyanis a méretes ballonok számára kell a nagy hely, ugyanakkor a kezelőkomplexum kertje is megfelelt a kísérőrendezvények – több koncert, szakmai előadás stb. – lebonyolítására.

Kevesebbet repültek

A rendezvény már csütörtök délután startolt, a Tanulók Klubja fúvósai nyitották meg, de a kedvezőtlen, szeles időjárás miatt aznap nem repültek a tiritarka ballonok, csak függesztett repülés volt lehetséges, ilyenkor a ballonokat nem eresztik fel a levegőbe, hanem egy bizonyos magasságban rögzítik a földhöz. Pénteken és szombaton viszont megfelelő volt az időjárás, így ki lehetett próbálni a repülést a tíz ballon valamelyikében, ezen kívül siklóernyős repülésre is volt lehetőség, ezeket több ízben fel lehetett fedezni az égbolton, amint a jelentkezőkkel repültek egy kört a város fölött.

Nem maradtak el az előadások sem, így a Férfiak Klubja részéről Szász Hunor elnök ismertette részletekbe menően a szervezet tevékenységét, Márton Attila pedig a Kovászna megyei hegyimentő szolgálat tevékenységét ismertette, számos hasznos információt megosztva a hallgatósággal. Ezen kívül volt filmvetítés, a Zöld Nap Egyesület is programokat szervezett és számos árus portékájából lehetett válogatni.

A rendezvény sikerét jelzi, hogy nem csak Kovászna megyei rendszámos autókat láttunk, hanem szép számban voltak, akik más megyéből érkeztek Kézdivásárhelyre.

***

„Van, amin csiszolni”

Az első alkalommal megszervezett hőlégballon-fesztivál kapcsán a főszervezőt, Kovács Gyulát faggattuk arról, hogy miként értékelte az első alkalommal tető alá hozott rendezvényt, illetve milyen tervei vannak a jövőre nézve.

– Milyennek értékeli a rendezvényt?

– Én azt mondom, hogy elsőre jó volt. Voltak hiányosságok, de ehhez tapasztalat kell. Lehetne több fellépő, de ez persze pénz kérdése, nagyobb támogatásra lenne szükség. Apró szervezési malőrök voltak, több szervezőre lett volna szükség. Gondok voltak például az autók parkolásának az irányításánál. Az sem jött jól, hogy a Bem utcában dolgoznak, ez sem segített a forgalmon.

– Mondja, hogy első. Lesz folytatás?

– Én szeretném, ha lenne, szerintem a hibák ellenére színvonalas, sokakat érdeklő rendezvényt sikerült tető alá hozni, amin becslésem szerint több ezer ember megfordult.

– Sokakat érdekli, hogy miért volt két repülés betervezve, illetve miért éppen ezekben az időpontokban.

– Ez a világon mindenhol így van, a magyarázat a hőmérséklet, illetve a termik jelenség. Ebben az évszakban napfelkeltekor, illetve naplementekor kell felszállnunk, mert amikor a Nap erőteljesen felmelegíti a földet, akkor buborékok keletkeznek a talajon, amik lehetnek kisebbek, de egész nagyok is, és amikor elkezdenek felfele szállni, akkor problémákat okozhatnak. Télen, hidegebb időben nincsen termik, ekkor napközben is lehet repülni.

– A végén meg lehet húzni a vonalat. Hány ballon volt összesen és honnan érkeztek?

– Összesen tíz ballon volt jelen Kézdivásárhelyen, ebből hét magyarországi, ők többek között Hajdúböszörményből, Tiszaújvárosból, Kecskemétről és Budapestről érkeztek. A helyi erőket Vármező, Farcád és mi képviseltük.

– Kézdin először volt ilyen rendezvény. Az országban még valahol szerveznek hasonlót?

– Vármezőn volt a legtöbb, ott már tizenhatodik alkalommal hoztak tető alá hőlégballon-fesztivált. Szebenben is volt kétszer, de tartottak találkozót Máramaroson és Jászvásáron is. Ehhez a szűk körhöz csatlakozott most Kézdivásárhely.

– Ön vett részt hasonló találkozón?

– Igen, a vármezőin voltunk jelen, de voltam Magyarországon is.

– Gondoltak arra, hogy korábbi időpontban, így nyáron szervezzék meg a rendezvényt?

– Igen, de a repülési időpontokon az sem segít. Nyáron ugyanúgy lehet problémánk a széllel vagy akár a jégesővel, mint most. Ez nem egy kiszámítható dolog. Ugyan még korai erről beszélni, de lehet a következőt valamivel korábbra időzítjük.

Fotó: Tofán Levente

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés