2017. június 13., 00:272017. június 13., 00:27
Amellett, hogy a Johannis–Trump találkozó időzítése sem sikerült a legjobban, tekintettel a Brüsszel és Washington között feszülő ellentétekre, egy méltatlannak érzett ügylet is rossz fénybe állítja be ezt a diplomáciai eseményt. A romániai sajtóban elfogadott és többszörösen visszhangzott véleménnyé vált, hogy a román állam nemes egyszerűséggel megvásárolta az amerikai–román bilaterális elnöki találkozót. Konkrétan a hadsereg 6 milliárd dollárért rakétákat shoppingolt az Egyesült Államok hadiiparától, aminek értékében Johannis a Fehér Ház Rózsakertjében, a világ szeme előtt parolázhatott a republikánus elnökkel, dicsérve annak „erős vezetői” képességét, és aki cserébe maga is viszontméltatta bukaresti kollégáját és országának rendkívüli erőfeszítéseit.
El kell ismerni, hogy a széles közvélemény előtt a találkozó és az amerikai–román kapcsolatoknak ez a prózai adaléka tagadhatatlanul „varázstalanítja” az atlantista elkötelezettség és szövetség elvi pátoszát. De ésszerű magyarázatot könnyen találni erre az „alkura”: az úgynevezett „reálpolitikát” ismerők igazából meg sem lepődhetnek a dolgon, hiszen egy olyan ország esetében, mint Románia, amelynek vezetői a kelet-európai térségre nézve nagyobb geopolitikai befolyást ambicionálnak maguknak, ott kétségkívül áldozni kell, be kell fektetni a legfontosabb stratégiai szövetségesek bizalmába.
És hát igen, ez a „nagyhatalmi” vágy nemcsak szellemi vagy erkölcsi áldozatot kíván, hanem anyagiakat is. Magyarán pénzbe kerül. És amikor az új amerikai elnök a védelmi kiadások tekintetében éppen szűkmarkúsággal vádolja a NATO-tagállamokat, akkor egy buzgalmát és lojalitását bizonyítani kívánó állam, mint Románia, a megfelelési kényszer okán túl is akar teljesíteni a megfogalmazott elvárásokon.
Johannis kendőzetlenül ki is jelentette: a hadügyre szánt 2%-os költségvetési keretet amerikai kollégájával közösen kívánja elkölteni. De nem kell ahhoz a román külpolitika ellenségének vagy naiv hippinek lenniük a buckalakó román állampolgároknak, hogy felmerüljön a kínzó kérdés: oké, hadügyi fejlesztés, de mégis mennyire indokolt Románia számára egy rakétaarzenál, ha az országba telepített amerikai rakétapajzs elvileg már garantálja a biztonságát ebben a fegyvernemben? Hát nem?
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!