Balázs Attila, az Erdélyi Magyar Szövetség polgármesterjelöltje nagy reményekkel vágott bele a választási kampányba, de végül csak 1446 szavazatott sikerült szereznie, ami a voksok mintegy 30 százalékát jelenti.
2020. szeptember 30., 00:022020. szeptember 30., 00:02
– Elsőként szeretnék köszönetet mondani minden egyes céhes városbeli lakosnak, aki megtisztelt a bizalmával, és az én nevemre ütötte a pecsétjét. Elfogadjuk az emberek döntését, a vasárnap született eredményt – szögezte le Balázs Attila. – Ugyanakkor, a továbbiakra nézve tudatom mindenkivel, hogy bármi is történik Kézdivásárhely Helyi Tanácsában, amit megszavaznak, az rajta lesz a Facebook-oldalamon. Minden alkalommal ki fogom kérni az emberek véleményét, mielőtt voksolok, négy éven át folyamatosan tartom majd a kapcsolatot azokkal, akik bizalmat szavaztak nekem, hiszen felelősséget vállaltam azért, hogy az ő véleményüket is figyelembe vegyék a döntéshozatal folyamatában. Élni fogok azon törvényes jogommal, hogy a tanácshatározat-tervezeteket azok megvitatása előtt 5 nappal kézhez kapjam, és közzé is fogom tenni közösségi oldalamon – ígérte.
Kérdésünkre, hogy minek tulajdonítja azt, hogy a román pártok kézdivásárhelyi szövetsége végül is őt támogatta (az EMSZ listájára és a pártszövetség listájára adott szavazatok majdnem pontosan megegyeznek a Balázs Attilára adott szavazatok számával – szerk.), annyit válaszolt, erről nem volt tudomása.
„Amennyiben így van, nyomatékosan mondom, hogy én minden egyes rám szavazó kézdivásárhelyi polgárt képviselni kívánok, függetlenül attól, hogy milyen anyanyelvű vagy milyen nemzetiségű, ezt a kérdést nem kell elvinni nacionalista irányba” – fogalmazott. Magát a választási vereséget nem kívánta kommentálni, mint ahogy esetleges konzekvencia-levonásról sem beszélt.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!