Ázsiaiak is áhítják a Transnatura-díjakat

A világ legtávolabbi pontjaiba is eljutott a Vadon Egyesület által meghirdetett Transnatura nemzetközi természetfotó-pályázat híre, mutatja ezt a nyertesek listája is: az 1000 eurós nagydíjat egy indiai fotográfus, Mukherjee Khallol kapta, a nyílt versenyben és a tematikus Harc kategóriában egyaránt kínaiaké lett a pálma.

Bodor Tünde

2019. október 08., 00:102019. október 08., 00:10

A díjazottak névsorát pénteken, a pályaművek legjobbjaiból nyílt kiállítás megnyitóján hirdette ki Demeter János, a Vadászati Múzeum igazgatója, az eseményen jelen volt Lázár Zoltán, Magyarország külgazdasági attaséja is. A 2019-es, hatodik Transnatura fotópályázatra 75 országból 102 fotós összesen 573 fotóval nevezett. Ahogy az lenni szokott, a nyílt kategóriában most is sokkal többen pályáztak (394-en), mint a kötött témában (179), ez utóbbiban állatokat kellett lencsevégre kapni. A kiírás szerint az is feltétel volt, hogy csak vadon élő állatokról, természetes élőhelyeiken készült fotókkal lehetett versenybe szállni.

A fényképeket Norvégiából Haarberg Orsolya bírálta, Magyarországról Magdó István, a Magyar Fotográfusok Országos Szövetségének elnöke és Daróczi Csaba természetfotós, Romániából Mircea Bezergheanu, míg a Transnatura fotóklub részéről dr. Szmolka István: első körben pontozták a műveket, majd utolsó szakaszban érvelt mindenki a maga igaza mellett. Végül a kiállításra kiválogatott legjobb harmincból kerültek ki a győztesek: a nyílt kategóriában első Zhoy Fuyang (Kína) Sírás az élelemért című fotójával, 2. Liao Jianghui (Kína): Ne menj el, 3. Mikherje Khallol: Ha a szivárványnak szárnyai lennének. A Harc kategóriában első Tang Wenming, fotójának címe A halál csókja, 2. Laki Zoltán (Magyarország): Gladiátorok, 3. Lalith Ekanayake (Sri Lanka): Dühöngés.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés