Az utókor nem süket

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Zubreczky Antal

2021. március 04., 00:152021. március 04., 00:15

Élvezetes és tanulságos a történelmi évfordulók böngészése. Íme, most tudom meg, a korai iszlám terjedése idején történt, hogy egy uralkodó halálra ítélt két szolgát, mert azok erősen hangoskodtak. Jól tetszik olvasni, hangoskodtak, irritálták a fejedelmi dobhártyát. De mivel ünnepnap volt, a kivégzést másnapra halasztották. Az elítéltek pedig jól kihasználták a kegyelmi intervallumot. Eltették láb alól őfelségét.


Hogy sikerült elszökniük, vagy olajban főzték meg, esetleg tevékhez kötözve szakították szét őket, a krónika hallgat a folytatásról. De ez a zajongás-dolog végigvonul az évszázadokon. Amikor még nem találták ki a demokratikus választásnak nevezett rendszeres csalást, primitívebb őseink felkiáltással jelölték meg azt, aki aztán a gatyáikat is elvegye adó néven, és honvédelmi háborúknak nevezett tömeggyilkosságokba küldje őket. A latin vox= szavazás tulajdonképpen hang, kiáltás. Vox populi, vox dei = a nép hangja (szavazása) Isten hangja. Na ne vicceljünk, Caragiale okosabban csavarintotta: box populi – így legalább logikus.


De tessék megfigyelni, a román parlamentbe legutóbb beválasztottak majdnem ötszáz embert, de Șoșoacă asszonyság többször szerepelt az országházi mikrofonnál és a médiában, mint a többiek összesen. Miért? Mert egy bőgőmajmot megszégyenítő hangorgánummal rendelkezik. Viccet félretéve, gondoljuk meg: Ézsajás hétszáz évvel előre megrajzolta Isten szolgájának a portréját: nem kiált, nem lármázik, nem hallatja hangját az utcán. Lehet választani, kedveseim.


Aztán megtudtam, 1941-ben Dinu Brătianu figyelmeztette Antonescut, ne ragadjon le a németimádó politika mellett, okosabb lenne kiegyensúlyozottan közeledni másokhoz is. Románok, magyarok tömegesen pusztultak el, mert nem a józanészre hallgattak vezéreik. Őrületnek tartom ma is a NATO felé az elkötelezettséget, a semlegesség híve voltam és maradok.


És – hab a tortán – arról is értesültem, hogy az 1907-es román parasztlázadás kitörésében osztrák–magyar ügynökök krampuszkodtak. Eddig csak a zsidó árendásokat szidták, ideje volt a magyarokat is megvádolni. Borzasztó ez a kelet-európai történetírás: mi vagyunk a jók, a mártírok, a szomszédok gaz gyilkosok, felbujtók. A gyűlöletpropagandára költött pénzzel csereprogramot indítanék, ismerjék meg gyerekeink szomszédjainkat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés