
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szerdán bejelentette, hogy megtámadja az alkotmánybíróságon a polgármesterek és a megyei tanácselnökök bérét legtöbb 2000 lejjel növelő törvényt.
2022. október 06., 08:542022. október 06., 08:54
Az ellenzéki párt közleménye szerint a beadványt a Jobboldal Ereje képviselői is aláírták. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a törvény megtámadása nem akadálya a többi közalkalmazotti kategória fizetésemelésének, amit a jelenleg hatályban lépő 2022/115-ös sürgősségi rendelet ír elő augusztus elsejétől.
A közlemény szerint az USR többek között azt kifogásolja, hogy a múlt héten elfogadott törvény nem jelöli meg, milyen forrásokból fedezik az önkormányzati vezetők béremelését. A párt emlékeztetett arra, hogy egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a költségvetési kiadások csak a finanszírozási forrás megnevezésével növelhetők.
Az USR szerint a törvény elfogadása is alkotmányellenesen történt, mivel a döntő házban két nappal a módosító indítványok benyújtásának határideje előtt szavaztak róla.
"Az igazság az, hogy a PSD-nek, a PNL-nek és az RMDSZ-nek nagyon jól meg kell fizetniük a polgármestereiket és a megyei tanácsok vezetőit, hogy a következő választásokon részt vehessenek a szavazatgyűjtésben, és addig is gondoskodniuk kell arról, hogy a közpénzből kötött szerződések oda kerüljenek, ahová kell. Ahogyan korábban az alkotmánybíróságon megakadályoztuk őket abban, hogy növeljék a képviselők és szenátorok juttatásait, úgy most is meg fogjuk állítani őket" - idézte a közlemény Cristian Seidler USR-képviselőt, a munkaügyi bizottság alelnökét.
(forrás: Agerpres, fotó: Cătălin Drulă/Facebook)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!