
Az RMDSZ parlamenti csoportja elítéli és alaptalannak tartja a Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter ellen indított félretájékoztató kampányt, amely szerint a miniszter nem biztosítja a nemzeti parkok védelmét - írja keddi közleményében a Szövetség.
2022. október 04., 12:482022. október 04., 12:48
"Ez az állítás hamis, a 2021-es kormányprogramban pontosan Tánczos Barna javaslatára került be, hogy minden nemzeti park területének 75%-a szigorúan védett terület legyen, és az ezzel járó megszorítások miatt a tulajdonosokat kompenzálják" - teszik hozzá.
A közleményben tudatják: "Tekintettel arra, hogy a nemzeti parkok területeinek bizonyos részei már eddig is szigorúan védettek voltak, Tánczos Barna miniszter javaslata, a nemzetközi szabályrendszer ajánlását figyelembe véve, az volt, hogy ezt a védettségi szintet az összterület háromnegyedére kell kiterjeszteni, azaz 75 százalékára. Ezzel a javaslattal a koalíció teljes mértékben egyetértett."
[caption id="attachment_199859" align="alignnone" width="1024"]
Kiemelték, a kormányprogramba foglaltak szerint elkezdődtek a szigorúan védett területek kiterjesztésére vonatkozó eljárások, az érintett helyi lakossággal, szakemberekkel és civil szervezetekkel folytatott konzultációk.
"Ezért számunkra érthetetlen, hogy miért volt szükség egy lejárató kampányra szeptember végén, mindazok után, hogy a munkálatok jóval korábban megkezdődtek és hosszú idő után végre kimozdultunk a holtpontról, hacsak nem Tánczos Barna miniszter lejáratása a cél" - fogalmaztak a közleményben.
Hozzáteszik, a szigorúan védett területek tulajdonosai számára tiltott a faanyag üzemszerű kitermelése, az európai rendelkezések értelmében a tulajdonosok számára bevétel-kompenzáció jár a ki nem termelhető famennyiség függvényében. "E téren is nagy előrelépés történt, hiszen hosszú idő után először a Tánczos Barna mandátuma alatt sikerült a Környezetvédelmi Minisztériumnak az összes tartozást kifizetnie és a kompenzációkat időben és naprakészen törlesztenie, azaz az erdőtulajdonosakat első alkalommal kárpótolták időben az erdő kitermelését érintő bevétel-kiesés miatt" - áll az állásfoglalásban.
Az RMDSZ képviselői és szenátorai támogatásukról biztosítják a minisztert, aki "eddigi munkája alapján az utóbbi évek legeredményesebb környezetvédelmi miniszterének bizonyult, ugyanakkor elítélik az alaptalan, hazugságoktól hemzsegő és rosszindulatú hangulatkeltést".
"Meggyőződésünk, hogy Tánczos Barna személye a garancia arra, hogy a kormányprogramban vállaltak gyakorlatban is megvalósuljanak, továbbra is élvezi az RMDSZ parlamenti csoportjának a bizalmát" - zárják a közleményt.
(forrás: közlemény, fotó: Tánczos Barna/Facebook)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!