Az RMDSZ módosítaná a josogítvány megszerzésének menetét

Törvénymódosítást dolgozott ki és iktatott a parlamentben az RMDSZ a járművezetői jogosítvány megszerzésének átszervezésére vonatkozóan. A törvénytervezet bővíti a járművizsgáztatók körét azáltal, hogy nem csak rendőrtisztek lehetnek vizsgabiztosok, hanem olyan személyek is, akik vizsgáztatói engedélyt szereznek - tájékoztatott szerdán az alakulat.

Székely Hírmondó

2022. október 05., 12:382022. október 05., 12:38

Benedek Zakariás, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a törvénytervezet egyik kidolgozója elmondta, a törvénymódosításra azért volt szükség, mert a gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-kibocsátó igazgatóság (DRPCIV) személyzethiány miatt nem tud olyan ütemben vizsgáztatni, mint amennyire igény lenne, ezért a vizsgázóknak akár hónapokat is kell várniuk arra, hogy időpontot kapjanak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlati vizsgára. "Az általunk kidolgozott törvénykezdeményezés célja, hogy átláthatóbbá tegye a jelenlegi szabályozási rendszert és megkönnyítsük a járművezetői jogosítvány megszerzésének adminisztratív eljárásait' - mondta a képviselő.

Az RMDSZ parlamenti frakciója által iktatott törvénymódosítás számos előnyös rendelkezést tartalmaz a jogosítvány megszerzésének adminisztratív eljárásaira vonatkozóan is: nem lenne kötelező a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati vizsgát ugyanazon a településen letenni, vagyis a tanulóknak lehetősége lenne különböző vizsgaközpontot választani tartózkodási helyük függvényében. Továbbá, a gyakorlati vizsgán a szakoktatónak kötelezően jelen kellene lennie a járműben annak érdekében, hogy csökkentse a vizsgázó stressz-szintjét, valamint felügyelni tudja a vizsga szabályos lefolyását.

A törvénytervezet értelmében a vizsgabiztosok képzéséért és engedélyeztetéséért a szállításügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó Román Közúti Hatóság (ARR) felel majd. Vizsgabiztosi engedélyt szerezhet az, aki betöltötte 23. életévét, legalább három éve B kategóriájú jogosítvánnyal rendelkezik, az utóbbi három évben nem vonták be vagy függesztették fel jogosítványát. Kitétel ugyanakkor az is, hogy az illető nem tölthet be állást valamely autóiskolában, valamint el kell végeznie a vizsgabiztosi képzést - olvasható a közleményben.

"Abban az esetben, ha valaki C és D járműkategóriára szeretne vizsgabiztosi engedélyt szerezni, a fenti kitételek teljesítése mellett legalább 5 év vezetési tapasztalattal kell rendelkeznie az adott kategóriában, vagy elméleti és gyakorlati ismeretfelmérő tesztet kell sikeresen teljesítenie. Ezáltal eltörölnénk annak lehetőségét, hogy 3 év vizsgáztatói tapasztalat után a rendőrtiszt bármilyen járműkategóriában vizsgáztasson" - idézi az RMDSZ közleménye Benedek Zakariást.

A képviselő hozzátette, a DRPCIV felelne továbbra is az elméleti vizsga lebonyolításáért, a jogosítványok kibocsátásáért és nyilvántartásáért, csak a gyakorlati vizsga lebonyolítása és a vizsgabiztosok engedélyeztetése kerülne át a Román Közúti Hatóság (ARR) alárendeltségébe.

Amennyiben az RMDSZ által kidolgozott törvénymódosítást elfogadja a parlament, az 2024-től lép majd hatályba.

(forrás: Agerpres, fotó: Pinti Attila)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés