Az összefogás ereje Magyarhermányban

Nagyszerű dolog látni, hogy milyen erős egy közösség, amikor összefog – mondta el keddi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Dr. Ráduly István Magyarhermányra utalt, ahol a tavalyi katasztrofális árvíz után a helyi közösség példás összefogással rendbe tette a református műemlék templomot. Kiderült az is, hogy idén 184 birtoklevelet állítottak ki, és mindössze két tanácshatározatot támadtak meg.

Székely Hírmondó

2022. szeptember 01., 00:082022. szeptember 01., 00:08

Ráduly István Magyarhermányban tájékozódott a helyreállítási munkálatok menetéről.


– Amikor 2021. június 21-én Tánczos Barna miniszterrel a helyszínen jártunk, bokáig ért az iszap az A-kategóriás műemlék padsorai között. Azóta Moisza Arnold tiszteletes vezetésével, a biztosítótól kicsikart pénzzel, az erdővidéki hívek adományaival, valamint a helyi közösség megfizethetetlen önkéntes munkájával ragyog minden: az összerepedezett beton helyén homokba helyezett téglapadló van, lecsiszolták és újrafestették padokat, megújult a fűtésrendszer. Szívmelengető látni, hogy milyen erős a közösség, amikor összefog – nyilatkozta a prefektus.


Mint ismeretes, 2021. június 20-án, egy felhőszakadást követően elöntötte az ár Magyarhermány több háztartását, valamint a 15. századi eredetű református templomot. A cinterembe beáramló víz megrongálta a falakat, és előbb a déli oldalon lévő portikuszon, majd a nyugati ajtón keresztül is befolyt a templomba. Körülbelül egy méter magasságban lepte el a templombelsőt, tönkretette a falakat, a fapadlót, a fűtésrendszert és a teljes bútorzatot.


A megyei földtulajdon-megállapító bizottság munkáját kiértékelve a prefektus elmondta: 2022 első hat hónapjában 184 birtoklevelet állítottak ki összesen 308,95 hektár területre, ebből 62 birtoklevél erdőterület tulajdonjogát állította vissza (193,63 ha), 122 pedig mezőgazdasági területre vonatkozott (115,32 ha). A bizottság idén június 30-áig 145 kérést bírált el. Ezekből 105-öt jóváhagyott, 12-t elutasított, 28 birtoklevél pedig különböző okokból módosításra került.


– Csak csendben jegyzem meg, hogy a közhiedelemmel ellentétben a prefektúrán nem „ülnek” a visszaszolgáltatási iratcsomókon. A megyei földosztó-bizottság havi ülését megelőzi az illetékes munkacsoport több ülése, amelyen eldöntik, hogy egy beküldött dossziét jóváhagyják vagy sem. Ha nem hagyják jóvá, akkor visszaküldik a polgármesteri hivatalba, megjelölve, mik a hiányosságai – részletezte Ráduly.


A visszautasítások leggyakoribb okai közé tartozik, hogy a kérelmező nem dokumentálja kellőképpen örökösi minőségét, hogy az illető terület nem szabad, vagy valaki ragaszkodik ahhoz, hogy a földet pontosan ott adják vissza, ahol ősei birtokolták, de ez esetleg már nem lehetséges, mert arra korábban már kiállítottak birtoklevelet.


Ami a helyi tanácsok, illetve a megyei tanács által elfogadott határozatokat illeti a prefektus elmondta: a 87 megyetanács-határozat közül egyben találtak törvénytelenséget (1,15%), ezt visszaküldték, és kijavították. A helyi tanácsok az első fél évben 1944 határozatot fogadtak el, ezek közül 26 (1,33%) nem ment át a szűrőn, ebből 24-et módosítottak, kettőt nem; ezeket a prefektúra megtámadta a közigazgatási bíróságon. A megyetanácselnök 146 rendeletében nem találtak hibát, a polgármesterek 5165 rendelete közül is csak három (0,06%) tartalmazott törvénytelen elemeket, azokat a településvezetők kijavították.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés