
2020-ban, a koronavírus-járvány miatt a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely tevékenysége öt hónapra és két országra, magyarországi és romániai projektekre korlátozódott.
2021. január 07., 00:402021. január 07., 00:40
2020-ban az Osonó 43.200 euróból gazdálkodott. Ennek az összegnek több mint felét magyarországi, közel harminc százalékát romániai és tíz százalékát nemzetközi pályázati források teszik ki. A társulat előadásokból és képzésekből származó saját jövedelme az éves költségvetés hat százaléka volt.
– Az elmúlt év a képzések körül zajlott, hiszen a társulat 92 műhelyfoglalkozás és két drámatábor által adott teret a fiatalok és felnőttek képzésének. Mindezek mellett az Osonó 14 előadást tartott, amelyek után minden esetben interaktív közönségtalálkozóra került sor – mondta el megkeresésünkre Fazakas Misi, a társulat vezetője.
A csapat, a vírushelyzet adta új kihívásokra válaszolva, a budapesti Magyarság Háza megbízásából két filmet készített: a nagykárolyi fiatal szerző, László István Lépjen, kérem! című egyfelvonásos drámájának tévészínházi változatát, valamint a József Attila szövegeiből létrehozott Nem vagyok, csak mások látnak című kísérleti versfilmet. Mindkét alkotás rendezője Fazakas Misi, technikai rendezője Mucha Oszkár volt.
A Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás túl van az 580. bemutatáson. A produkció októberben egy többállomásos romániai turnén vett részt, amely során hátrányos helyzetű fiatalok láthatták az előadást, többek között olyan településeken is, ahol még nem, vagy több évtizede nem járt színházi társulat.
Az idei esztendőt az Osonó két pedagógusképzéssel kezdi, aztán több ifjúsági projekt, illetve márciusban egy felnőttoktatást megcélzó Erasmus+ projekt vár a társulatra. Ugyanakkor tervben van egy osztálytermi és színházi előadás elkészítése. Mucha Oszkár fogja megszólaltatni József Attila szövegeit a Nem vagyok, csak mások látnak című előadásban, amelynek rendezését Fazakas Misi jegyzi. Mindezek mellett, a már elnyert pályázati támogatások azt mutatják, hogy több nemzetközi és budapesti projekt vár az Osonó Színházműhelyre, amely a továbbiakban is három kulcsszóra építi tevékenységét: színház, oktatás és szociális projektek.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!