Budapesten, műhelyfoglalkozással és a fővárosban lakó egykori és jelenlegi osonósok találkozójával ünnepli 29. születésnapját az Osonó Színházműhely.
2022. február 04., 00:212022. február 04., 00:21
A társulatnak az 1993. február 3-i alapítása óta 183 tagja volt, és az évek során összesen 22 előadást mutatott be, amelyből 6 koprodukcióként készült el thaiföldi, marokkói, budapesti, olaszországi és sepsiszentgyörgyi színházakkal. Az önfenntartó színházműhely az előadások játszásán túl, ezernél több oktatási és szociális projektet szervezett fiatalok és felnőttek számára. A 29 év alatt összesen 1443 előadást tartott a társulat, amelyből 1100-at az elmúlt tíz évben, független színházként 3 kontinens 28 országának 320 településén. Az Osonó Színházműhely projektjeit és előadásait eddig 54 hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
Ebben az évben az Osonó legfontosabb célja között szerepel azoknak az eszközöknek a továbbgondolása, amelyek által a Színház minél szélesebb réteghez tud eljutni, minél több embert tud megszólítani. Egy év kihagyás után, a társulat újra visszatér a színházi projektekhez. Február 21-én új bemutatót tartanak. A budapesti nézők láthatják először a József Attila szövegeiből létrehozott, Nem vagyok, csak mások látnak című egyszemélyes produkciót Mucha Oszkár előadásában és Fazakas Misi rendezésében. A budapesti előadássorozat folytatásaként, márciusban Sepsiszentgyörgyön majd több erdélyi településen is látható lesz az előadás.
Az eddig 582 alkalommal előadott, Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista produkciót április második felében újítják fel, és Budapesten, Szentesen, Szombathelyen, illetve több erdélyi településen, köztük Sepsiszentgyörgyön, Nagyváradon és Nagykárolyban lesz látható.
Az idei évben a hagyományos, fórumszínházi és osztálytermi előadásoktól kezdődően különböző képzések, táborok, ifjúsági együttműködések és műhelyek képezik a társulat, főként Budapestre fókuszáló idei terveit.
Az Osonó alapítója és vezetője 1993–1998 között Salamon András volt, 1998-tól a társulat vezetője Fazakas Misi. A társulat egykori tagjainak névsorát a www.osono.eu/egykori-tagok címen lehet megtekinteni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!