Az ország védelméről

Megtörtént a bruttó hazai termék védelemre szánt 2%-ának elkülönítése, de a pénzt el is kell költeni – jelentette ki szerdán Mihai Tudose kormányfő.

Székely Hírmondó

2017. július 06., 00:172017. július 06., 00:17

Megtörtént a bruttó hazai termék védelemre szánt 2%-ának elkülönítése, de a pénzt el is kell költeni – jelentette ki szerdán Mihai Tudose kormányfő.

A miniszterelnök hozzátette: tárgyalni készül ezen a héten, vagy jövő hét elején a védelmi minisztérium képviselőivel, miután kedden levették a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) ülésének napirendjéről a hadsereg felszerelése 2017–2026-ra előirányzott modernizálásának kérdését.

„Nem kommentálhatom azt, ami tegnap a Legfelső Védelmi Tanácsban elhangzott, de ezen a héten, vagy jövő hét elején tárgyalásra kerül sor a védelmi minisztériumban erről az ügyről” – mondta Tudose egy sajtótájékoztatón. Arra a kérdésre, hogy miért nem utalták ki a bruttó hazai termék 2%-át a védelemre, a kormányfő azt mondta: „Nem arról van szó, hogy nem utalták ki. A kiutalás megtörtént, arról van szó, hogy költsük is el.”

Klaus Johannis államfő Legfelső Védelmi Tanács ülését követően azt nyilatkozta: azért nem tárgyalták ezt a kérdést, mert a tervezetet előbb összhangba kell hozni azzal a vállalással, miszerint a bruttó hazai termék 2%-át védelemre fordítja a román állam. Johannis kedden elmondta, a hadsereg felszerelésének 2017–2026-ra vonatkozó tervét nem tárgyalták meg a Legfelső Védelmi Tanács ülésén, ugyanis a dokumentum összeállításakor nem vették figyelembe azt a politikai vállalást, hogy legalább egy évtizeden keresztül védelemre fordítja az ország a bruttó hazai össztermék (GDP) 2%-át. A tervezetet ezen vállalás alapján kell módosítani, és egy későbbi CSAT ülésen tűzik napirendre.

A néhány nappal ezelőtt bekövetkezett, három katona halálát okozó baleset kapcsán az államfő kiemelte: mandátuma elejétől kezdve felhívta a figyelmet arra, hogy a hadsereg felszerelése felújításra szorul, a bruttó hazai termék 2%-át tehát a korszerű fegyverzet mellett logisztikai eszközök beszerzésére és a teljes katonai eszköztár felújítására kell fordítani. Az államfő azt is elmondta: a beszerzések még idén elkezdődnek, de évekbe telik, amíg a hadsereg felszerelését elfogadható szintre hozzák.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés