Az örökbefogadás a megoldás

Mint arról már beszámoltunk, a szépmezői kutyamenhely vezetőségétől megtudtuk, hogy több kutya sorsa vált bizonytalanná, el kell altatniuk azokat, miután az illetékes hatóságok többször is jegyzőkönyvet állítottak ki a helyszínen talált szabálytalanságokról.

2021. március 03., 00:012021. március 03., 00:01

Lapunkat a Kutyákat kell elaltatni című cikkünk megjelenése után kereste fel az ellenőrzéseket végző, a jegyzőkönyvet kiállító dr. Luppinger Thymea, aki többször hangoztatta, ő sohasem írta le a jegyzőkönyvben, illetve még szóban sem említette az ebek elaltatását.


– A jegyzőkönyvekből is kiderül, hogy az állatjóléti szabályok hiányosságát kifogásoltam a menhelyen, és a kutyák ketreceinek kibővítését, a mozgásterük növelését, sőt az örökbeadás népszerűsítését szorgalmaztam. A menhely alkalmazottjának szájából hangzott el először az altatás szó, aki már-már zsaroló hangnemben hívta fel a figyelmemet, hogy bírságolások esetén altatásokra kerül sor. Azt fontolgatom, hogy perre viszem az ügyet, hiszen szakmai jó hírem csorbult a nyilatkozatok miatt – fejtette ki a doktornő.
Máthé László, a Tega Rt. vezetője elmondta: vállalatvezetőként nem tud minden ellenőrzésen jelen lenni, így nem erősítheti vagy cáfolhatja, hogy elhangzott-e a hatósági ellenőrzés során az altatás szó. Ám rámutatott, a jegyzőkönyvben, amit utána kézhez kapott, konkrétan szerepel, illetve az illetékesek hivatkoznak arra a törvényre, amely értelmében el kell altatni a megengedett létszám fölötti kutyákat, ha 14 nap után senki nem veszi azokat örökbe.


– Értesüléseim szerint a városvezetés így is sok pénzt költ a menhelyre, nincs szándékukban bővíteni a menhelyet. Most kérdem én, mi legyen a létszám fö-lötti kutyákkal? A jegyzőkönyvbe beírt törvény szerint el kell altatni? Igen. Hogy ezt senki nem mondja ki, csak hivatkozik a törvényre, az más dolog, de nekünk attól még meg kell oldanunk a kutyák sorsát, másképpen bírság bírság után jön, és a közpénz elköltéséről nekünk is el kell számolni. A legoptimálisabb megoldást esetünkben továbbra is az örökbefogadás jelentené, azért is hívtuk fel az emberek figyelmét erre a sajtóban – összegzett Máthé.


Arra a kérdésünkre, hogy egy újabb ellenőrzésnél bírságolnak-e az illetékesek, ha a kihagyott feladatokat nem végzik el a menhelyen, dr. Luppinger kifejtette, ők kötelesek a törvényt alkalmazni, tovább rámutatott arra, hogy egy kis jóindulattal kifutókat lehetne építeni a ketrecekhez, ez növelné a kutyák életterét. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés