Az irodalom mint élettapasztalat

Az Irodalmi Karaván, melynek célja megmutatni a magyar nyelv és irodalom egységét és a kortárs szerzőket megismertetni a közönséggel, kedden a Székely Mikó Kollégiumba is megérkezett. A szervezők tulajdonképpen „rendhagyó irodalomórára” hívták az arra érdemes 54 diákot, hiszen ahol a vendégek, Juhász Anna kulturális menedzser, irodalomszervező és Bartis Attila író jelen vannak, ott érezhetően sajátos légkör veszi körül az embert.

Bodor Tünde

2022. január 27., 00:102022. január 27., 00:10

Ebben a buborékban, melybe ezúttal a Mikó díszterme belekerült, az irodalom pulzált és vele együtt mindaz, amiről szólt. Amikor Juhász Anna megszólalt, mint egy lángcsóva cikázott szerzők, gondolatok, irodalmi élmények, adalékok és sztorik között. Könnyű neki, hiszen édesapja, Juhász Ferenc költő mellett úgy nőtt fel, hogy belélegezte az irodalmat. Az irodalomóra egyik alapkövéül is édesapja egy gondolatát választotta, mely „betöltötte gyermekkorát”.

– A költő nem tesz mást, csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő, az élet énekese és társa a halálnak.  Énekel, míg a száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szerelemre. Tulajdonképpen az irodalom az is, ahogy egymásra nézünk – fejtegette Juhász Anna.

Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona, Babits Mihály, Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Tamási Áron – csak néhány azon nevek közül, akikre a rendhagyó irodalomórán villanófény vetült. Végül Tamási „Azért vagyunk a  világon, hogy valahol otthon legyünk benne” gondolatához kapcsolódva Bartis Attila is megszólalt. Érezhetően és bevallottan máig nem heverte ki, hogy 1984-ben, 16 évesen otthont-hazát cserélt, Marosvásárhelyről Budapestre költözött, és hat évig nem is jöhetett haza.

– Azt gondolom, az iskola keretében, a mi rendszerünkben nem tudatosulhat bennünk, mit jelenthet az irodalom. Ez csak személyes szinten megtapasztalható. Ez az óra talán abban segíthetett, hogy aki már megtalálta, vagy legalább keresni kezdte, hogy mi az irodalom, abban felerősödhetett, beigazolódhatott, hogy nemcsak a felszínen működik ez az egész – mondta Anna, egy tizenkettedikes diáklány az óra végén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés