Az innovatív Grand Santerra

A spa-k Oscar-gálájaként is aposztrofálják azt a versenyt, amely kapcsán kitüntetik Európa legmenőbbjeit, legjobbjait és legkülönlegesebbjeit az üzletág keretében. Az idei ESPA Innovation Award-on a bálványosi Grand Santerra Spa vezetője a zsűri innovatív kategóriában kiosztott díját vehette át.

Bartos Loránt

2022. október 05., 00:222022. október 05., 00:22

E urópa legjobb spa-val rendelkező szállodái szálltak idén is versenybe, a díjkiosztóra a szlovákiai Piešťany-ban lévő Hotel Thermia Palace-ban került sor. Háromszékről a Grand Santerra nevezett be a European Spa Association által meghirdetett vetélkedőre, és el is hozott egy rangos elismerést, amelyet a spa-t üzemeltető Téglás Zsuzsanna vett át.

Az üzletasszony érdeklődésünkre kifejtette: a díjosztót szeptember 22-én tartották, ők második éve, hogy részt vesznek rajta. „Mindkét évben elnyertük az innovatív kategória spa-koncepciós díjat, azt mondták nekünk, hogy ez ritkaságszámba megy, csak az izlandiakkal fordult elő eddig ez a teljesítmény, így nagyon büszkék vagyunk. Van egy kérdőív, azt ki kell tölteni, vázolnunk kellett a víziónkat. Ezt egy nemzetközi zsűri megnézi, látogatót is küldenek” – magyarázta Téglás Zsuzsanna, hozzátéve, hogy 23 ország szállt versenybe a nyolc kategóriában kihirdetett díjakért.

A díjkiosztón egyébként több mint 150-en vettek részt. Romániából az Eforie Nordon lévő Europa Hotel és az olănești Tisa Resort nevezett. A 26. alkalommal kiírt versenyen más kategóriájában díjat kapott még a Terme Tuhelj Glamping Village (Szlovénia), a Slovenia Green Wellness Route (Szlovénia), a La Roche Posay Thermal Resort (Franciaország), Savoy Westend Hotel & Medical Clinic (Csehország), a Hot Springs Medical & SPA Hotel (Bulgária), a TISA Spa Resort and Aqua Park (Románia), a Heilsustofnun Rehabilitation Clinic (Izland), a Strimon Garden Medical SPA Hotel (Bulgária), Alpha Industries (Belgium), a Darkov Spa (Csehország), a Terme Sveti Martin (Horvátország) és a Institute of Spa and Balneology Karlovy Vary (Csehország).

A zsűri a Grand Santerra Spa kapcsán megjegyezte: a bálványosi létesítmény a termállétesítményeket igazi, organikus terméket előállító gazdasággal ötvözi, építészeti sajátosságát képezi a helyi anyagok felhasználása. A fine dining része a gyógyszálloda koncepciójának. Az exkluzív gyógyfürdő nagy hatást gyakorol a régióra, és a közvetlen környék turistáinak 40%-át vonzza magához <<

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés