Az Európai Néppárt főtitkárával találkozott Kelemen Hunor

Az Európai Néppártnak (EPP) az a célja, hogy a legerősebb frakció legyen az Európai Parlamentben a májusi választások után, hogy a változások motorja és iránymutatója lehessen Európában.

Székely Hírmondó

2019. január 29., 15:542019. január 29., 15:54

Közös sajtóértekezletükön a főtitkár az EPP támogatásáról biztosította a romániai tagpártokat, köztük az RMDSZ-t, és az erdélyi magyar érdekképviseletnek az EP-ben kifejtett eddigi tevékenységét méltatta.

A román média kérdésére válaszolva, amely azt tudakolta, nem nehezményezi-e az EPP, hogy az RMDSZ egy baloldali, az igazságügyi törvénymódosítások miatt bírált kormányt támogat Bukarestben, Antonio López-Istúriz White elmondta, hogy a választások közeledtével inkább az európai emberek mindennapjait közvetlenül befolyásoló témákra összpontosítanak, a médiának pedig általában más prioritásai vannak. Emlékeztetett, hogy a román szociáldemokraták néppárti "összeesküvést" sejtenek a jogállamisággal kapcsolatos bírálatok mögött, de szerinte a bukaresti kormányt el kéne gondolkodtassa az, hogy a legélesebb kritikákat Frans Timmermans európai bizottsági alelnöktől, az európai szocialisták csúcsjelöltjétől és a liberális EP-frakciótól kapta.

Kelemen Hunor a sajtóértekezleten rámutatott: az erdélyi magyarságnak fontos, hogy alakítója, ne csak elszenvedője legyen az EU immár elkerülhetetlenné vált megújulásának.

A magyar közmédia felvetésére reagálva az RMDSZ elnöke emlékeztetett: az őshonos kisebbségek védelme az RMDSZ kezdeményezésére már 2012-ben bekerült az EPP programjába, és a szövetség számít arra, hogy mind - az Európai Bizottság elnöki tisztségére az EPP részéről pályázó - Manfred Weber, mind a néppárti frakció támogatni fogja az 1 millió 200 ezer európai polgár által aláírt Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezést. Leszögezte: az európai reformok része kell legyen az őshonos kisebbségek védelméhez való viszonyulás megváltozása.

"Azon az úton, ahol elindultunk tulajdonképpen még nincs út. Ezt folytatni kell most. Azt gondolom hogy az Európai Néppárt részéről fogunk kapni segítséget, Manfred Weber részéről fogunk kapni segítséget, de azt is tudjuk, hogy nem a kampány az az időszak, amikor egy ilyen kérdésben előre szaladnának sem a spanyolok, sem a franciák, sem a görögök, sem a románok. Az a kérdés, hogy a következő parlament, a következő bizottság hogy fog ehhez hozzáállni" - mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke úgy értékelte: a közelgő EP-választások minden egyes európai polgár jövőjéről szólnak, akiknek közös érdekük, hogy az EPP a reformok hangadója, iránymutatója legyen Európában.

Az EU-nak meg kell erősödnie politikailag, gazdaságilag, idővel katonailag is, hogy a globális versenyben megállja a helyét Amerikával, Kínával, Indiával, Oroszországgal szemben. A tagállamok egymagukban nem, csak együtt tudnak sikeresek lenni, ehhez magának az uniónak kell megváltoznia - hangoztatta az RMDSZ elnöke.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés