
A négy erdélyi magyar történelmi egyház támogatja a magyarországi egyházak december 9-én közzétett közös nyilatkozatát a házasság, a család és az emberi méltóság védelmében - közölte a Erdélyi Magyar Történelmi Egyházak Vezetőinek Állandó Értekezlete szerdán az MTI-vel.
2021. december 22., 14:222021. december 22., 14:22
A közlemény szerint Ferenc pápa budapesti látogatása során is hangsúlyozta, hogy a házasság szentsége egy férfi és egy nő között valósul meg.
A zsidó hagyományban is a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja - írták.
A nyilatkozatot támogató katolikus és protestáns egyházak, valamint zsidó közösségek képviselői "a Karácsonyra készülve, illetve a Hanuka gyertyáinak fényében, egyben az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi vitákra reagálva ezúton is megerősítjük a házasságra, a családra és az emberi méltóságra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát" - olvasható a kommünikében.
Az erdélyi felekezetek részéről a támogató nyilatkozatot a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a nagyváradi, a szatmári és a temesvári római katolikus egyházmegye, az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Magyar Unitárius Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház jegyzi.
A magyarországi katolikus, protestáns és ortodox egyházak, valamint zsidó hitközségek képviselői december 9-én közös nyilatkozatban hangsúlyozzák a házasságra és a családra vonatkozó zsidó és keresztény értékrend fontosságát.
Korábbi kommünikéjükben Mózes első könyvéből idéztek: "Megteremtette Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: "Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!".
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!