Az emberek vetése

A tüdőgyulladást nem lehet csak úgy megkapni, mint a Nobel-díjat. Arra rá kell szolgálni, ki kell fázni, meg éhezni, izzadni. Jó, a Nobel-díjért is meg kell izzadni. Én viszont nem izzadtam, nem fagyoskodtam, és tessék, most itt vagyok. Doktor úr, én igenis…

Czegő Zoltán

2017. május 22., 00:062017. május 22., 00:06

A tüdőgyulladást nem lehet csak úgy megkapni, mint a Nobel-díjat. Arra rá kell szolgálni, ki kell fázni, meg éhezni, izzadni. Jó, a Nobel-díjért is meg kell izzadni. Én viszont nem izzadtam, nem fagyoskodtam, és tessék, most itt vagyok. Doktor úr, én igenis…

Nézte a szobát. Minden az életről szólt és ugyanannyit a halálról. A falon rögzítve a fúziós edény, vezeték lóg ki belőle, s tűnik el az ágy alatt. Értem van. Minden érettünk. Az ágy szintén élőké és halandóké.

– Ez így már helyből nem igaz. Minden halandó, ami él. Szép, nagy marha igazság, ám rafinált. Gyermeknek, öregnek ezt említeni sem szokás. A felnőtt pedig elég erős ahhoz, hogy…

Erős? 39 fokos lázam volt. Minden tiszta és fehér. Az asztal, ágy. Itt vad ellentmondás van. Az asztal igenis az élet örök négy lába. Az ágy a hosszanti elnyúlásé.

– Igen. Szia, lelkem! Itt nézelődöm magam körül… Majd elmondom, mi van… Csók.

Szép domboldal. A szépség bebámul rám az ablakon. Tízméterenként gyümölcsfa, friss zöld az egész oldal, el a kerítésig. Ott két toronyház éktelenkedik.

Vetkőzött, gyógyszereket kapott. Bogyók, színesek, keserűek. Hőmérő, szobahőmérséklet 24 fok, konstans. Mi állandó és végleges itt? Egyedül vagyok, leszek. Egyetlen ágy. És ott, ott bujkál két balkáni gerle. Egy pár. A gerlék párban élnek. Az emberek is. Úgy ahogy.

Anyát megöli a bánat. Azt mondta ijedtében, amikor behoztak, még annyi dolgod van, fiam… Van, hogyne.

Aludt a délutánban. Mást tenni nem lehet. Szürkülődni készül, lement a nap, és a domb fölötti, szűkön kimért láthatár az ég vad vörösen maradt. Csak állt az ablakos látvány előtt.

Negyven éve nézem, ismerem, és mégis azt mondom, mint más is, hogy hihetetlen látvány. Isten szeme lehet. Amit látunk, azt sem hisszük el? Velünk van baj, vagy más valamivel? Nyusziknak való a domboldal. Igen, nyuszikat fogok tenyészteni ide, nagyszerű lenne, félig szabadon hancúroznának a füves domb elkerített részén. Isteni lesz.

– Csók, anya. Megvagyok. Ne sírj…

Ez kései vizit volt. Estefelé nem jár vizit. Akkor viszont velem van baj. Nem létezik: 39 fok. Mi a… Anyaszomorítóvá lettem. Háromszáz éves székely falutörvény írja Zalánban: „Szülőköt a gyermeknek szomorgatni nem szabad…” Ezt a sok gyógybogyót otthon is beszedhetném. Ez egy ketrec. „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát.” Etelka… Eteli… Etelin… Katalin… Katalinka… Inka… Inkább… Emma… Emmus… Musa húsa… Ott fogok sírni, ahol senki se járhat, aki szeret.

Este szellőztetett. A beteg béke csendje. Titokzatos, mint a mindenség, mint a semmi, ami hétszeresen elkerítve. Hideg áramlott be a napsütés után.

Nincs rács. Százéves épület, első emelet. Negyven centi széles párkány körben. Pisszenés a fák között sem, bennem sincs. Én tártam ki az ablakot. Egek, szökéshelyzetben vagyok! A peremen végig, a bejáratig. Onnan… Pillangó, börtöntölteléknyi világhíresség, mit tennél? Öltözöm, föl az ablakra, ki, onnan le, kerítés, egy taxi… Félek. Tökéletes szökési helyzet. Félek. Odakinn abszolút helyzet, hogy az emberek félni sem elég erősek. Gyávák vagyunk, gyáva vagyok félni, ha szököm. De ez itt maga a rettenet. A helyzet határozza meg, mit cselekszem?

Szökéshelyzetben vagyok, és – maradok. Ahogy vagytok ti odakinn, majd lesztek ti is idebenn, akárcsak én magam. Külön sorsom, ha van. A csángó mondás illik miránk, még akkor is, ha nincs se rácsos, se muskátlis ablakunk se kinn, se benn. Leszek-e még ilyen tökéletes szökési helyzetben? Lehetek. Sokan kerültek négy fal közé, de mindig vasrácsok mögé. Élnem kellene a szökési helyzettel…

A hajnallal együtt ébredt. Néma gyümölcsfák. Mozdulatlanok. Én megháltam. És ébren vagyok. Nem szöktem, mert kettős terhet vinnék a szökéssel: a kórságot meg a bánatot.

Megvirradt. Egek! Csupa hó minden. Semmi zöld se fenn, se lenn. El vagyunk veszve, azt hiszem. Minden fáj, bennem fáj minden odakintről.

– Jó reggelt. Na, hogy aludt? Mi történt önnel?

Nincs akivel siratnom az idei termést, doktor úr. Erőtlenek vagyunk siratni az emberek vetését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés