Az Elveszett Csatolmány

Olybá tűnik, mintha a román politika egy egész estés operaelőadás lenne, ahol a Megigazult Ellenzék Kórusa tragikus panaszáriájának közepette hasad ketté a Román Demokrácia monumentális díszlete, és bukkan elő egy rögtönzött rendezői utasításra a Patás Ördög, röhögve, ölelésre tárt karral, majd a még könnyeivel küszködő közönség legnagyobb megrökönyödésére dübörgő hangon leleplezi, majd a nyakánál fogva kilódítja a színpadról a két szopránt, Szőke Igazságot és hősszerelmes Bajnokát. A közönség mintha háborogna, de egyelőre inkább csak némán és sápadtan, lesütött szemmel bámulja a sivár padlót.

A rendező neve Tudorel Toader igazságügyi kormánybiztos, aki jól kifürkészhető módon magasról tesz a nagyérdemű politikai és drámai szépérzékére, de az emocionális háztartására sincs tekintettel. A miniszter olyan merész, kaland- vagy kémregényekbe illő, már-már sokkoló dramaturgiai elemekkel illusztrálja a román államigazgatás rögvalóságát, amit tán jobb lenne nem is tudni, sejteni.

Pillanatok alatt szertefoszlik minden romantika, legenda, erény, varázslat és pátosz, amit össze- és felhalmoztak az elmúlt években a nyilvánosság falán zajló árnyékszínházban. A Hős Bajnok –, Románia Legfőbb Ügyésze úgy látszik csak egy pitiáner csaló, ki nemhogy tiszta szenvedélytől fűtve küzdene szíve választottjának, Justíciának kezéért, hanem aljas módon konspirál, csal, zsarolja és fenyegeti a Királyt, hogy elhálhassa végre annak Szűz lányát (aki pedig ahelyett, hogy tiltakozna, még örül is, hogy csillapítják nemi vágyát).

A cselekményben Lazãr, a Bajnok Prokurátor, hivatali pályázatához odacsatolja kinevezője, Johannis államfő ellen folyó nyomozást lezáró okiratot. Amint nem mellékesen éppen az ő aláírása díszeleg. Zsarolás? Ki, kit? Miért? Vagy csak esdeklés az elnöki kegyért?

Rút történet, és csak annyiban vicces, hogy mint egy Caragiale-sztoriban, az ominózus dokumentumnak eközben még nyoma is veszik. Ha csak egy művészi előadás lenne, talán még tapsolnánk a katarzisnak, mondva: „Lám, nincs mit szépítgetni, ez az Ember valódi Természete, és az Igazság, mit a saját képére formál.” De a Román Demokráciában inkább azt remélem, hogy nem ez a finálé előtti katarzis.