Az első szabad március 15.

Hiszem, sokan vannak, sokan vagyunk, akiknek emlékezetébe mélyen bevésődött az első szabad március 15-e 1990-ben – Európa tavasza! Ma már mintha nem lenne akkora súlya az akkori felbuzdulásnak. Akik voltunk, jól tudjuk, erről a napról kényes volt beszélni, s aki túl hangosan tette, az bajba keveredhetett. Mint keveredtek is jó néhányan.

Egy korábbi márciusra emlékszem, mikor is az egyik diákom olyan évharmadi dolgozatot írt éppen márciusról, hogy azzal egyenesen vonulni lehetett volna arra a nem kellemes helyre. S a tetejébe még az édesapja református lelkész is volt! Aznap nem osztottam ki a dolgozatokat, csak az érdemjegyeket mondtam el, e dolgozatra is a legjobbat adva, hogy ne kelljen magyarázkodni. Aztán kitéptem a lapokat (akkor még dolgozatfüzetek voltak), s újraírattam vele, de az a fogalmazvány is ragyogóan sikerült, de immár a tűrésvonalon belül maradva.

Ez is eszemben jár most, a 15-i megemlékezések előestéjén, mint az is, hogy miként özönlött a nép 1990. március 15-én a kisstadionba. A nagy tömeg a főtéri koszorúzástól érkezett, de már szinte teljesen tele volt a nézőtér. Akkor a számunkra nyári színházat is jelentő dombkaréjban sok ezer – tízezer? ennél is több? – ünneplő gyűlt össze, nyoma sem volt rendbontásnak, hamis felhangoknak.

Fent, a nagy kanyarban emelkedő, a sportolókat kiszolgáló szép épületsor előtti emelvényen a díszünnepség díszelnöksége – hadd nevezzük így – olyan személyiségekkel, akiknek szavára nemcsak akkor vártak kíváncsian az ünnepségre érkezők, hanem korábban is meg mertek, mert meg kellett szólalniuk. S bár már lehetett tartani az ellentábor acsarkodásától (már működtek nacionalista csoportosulások, hamu alatt izzott a parázs, s nemsokára lángra is lobbant Marosvásárhelyen), itt akkor csend volt.

Elképzelhető, hogyan éltük át azokat a perceket, amikor a neves filozófus-tanár, Fábián Ernő csöppet sem lázító, de igazságra intő nagy beszéde elhangzott! A hatalmas tömeg áhítattal szívta magába Nemes Levente színművész önmagunkra ébresztő szavalatát, a Szózatot, zenekar harsogta a negyvennyolcas nótákat, s még a közeli toronyházak erkélyéről, teraszairól is alázúgott a két himnusz. Felemelő volt! Akkor még nem tudhattuk, mit hoz majd március második fele…