Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. március 15., 00:102021. március 15., 00:10
Hiszem, sokan vannak, sokan vagyunk, akiknek emlékezetébe mélyen bevésődött az első szabad március 15-e 1990-ben – Európa tavasza! Ma már mintha nem lenne akkora súlya az akkori felbuzdulásnak. Akik voltunk, jól tudjuk, erről a napról kényes volt beszélni, s aki túl hangosan tette, az bajba keveredhetett. Mint keveredtek is jó néhányan.
Egy korábbi márciusra emlékszem, mikor is az egyik diákom olyan évharmadi dolgozatot írt éppen márciusról, hogy azzal egyenesen vonulni lehetett volna arra a nem kellemes helyre. S a tetejébe még az édesapja református lelkész is volt! Aznap nem osztottam ki a dolgozatokat, csak az érdemjegyeket mondtam el, e dolgozatra is a legjobbat adva, hogy ne kelljen magyarázkodni. Aztán kitéptem a lapokat (akkor még dolgozatfüzetek voltak), s újraírattam vele, de az a fogalmazvány is ragyogóan sikerült, de immár a tűrésvonalon belül maradva.
Ez is eszemben jár most, a 15-i megemlékezések előestéjén, mint az is, hogy miként özönlött a nép 1990. március 15-én a kisstadionba. A nagy tömeg a főtéri koszorúzástól érkezett, de már szinte teljesen tele volt a nézőtér. Akkor a számunkra nyári színházat is jelentő dombkaréjban sok ezer – tízezer? ennél is több? – ünneplő gyűlt össze, nyoma sem volt rendbontásnak, hamis felhangoknak.
Fent, a nagy kanyarban emelkedő, a sportolókat kiszolgáló szép épületsor előtti emelvényen a díszünnepség díszelnöksége – hadd nevezzük így – olyan személyiségekkel, akiknek szavára nemcsak akkor vártak kíváncsian az ünnepségre érkezők, hanem korábban is meg mertek, mert meg kellett szólalniuk. S bár már lehetett tartani az ellentábor acsarkodásától (már működtek nacionalista csoportosulások, hamu alatt izzott a parázs, s nemsokára lángra is lobbant Marosvásárhelyen), itt akkor csend volt.
Elképzelhető, hogyan éltük át azokat a perceket, amikor a neves filozófus-tanár, Fábián Ernő csöppet sem lázító, de igazságra intő nagy beszéde elhangzott! A hatalmas tömeg áhítattal szívta magába Nemes Levente színművész önmagunkra ébresztő szavalatát, a Szózatot, zenekar harsogta a negyvennyolcas nótákat, s még a közeli toronyházak erkélyéről, teraszairól is alázúgott a két himnusz. Felemelő volt! Akkor még nem tudhattuk, mit hoz majd március második fele…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!