Hargita és Kovászna megyékbe látogat július 18-án Klaus Johannis államfő, írja az MTI. A székelyföldi látogatást Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be tegnap, amikor az államfő programját ismertette.
2017. július 12., 00:202017. július 12., 00:20
Hargita és Kovászna megyékbe látogat július 18-án Klaus Johannis államfő, írja az MTI. A székelyföldi látogatást Mădălina Dobrovolschi, az elnöki hivatal szóvivője jelentette be tegnap, amikor az államfő programját ismertette.
Az elnök egyebek mellett felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai megyeházán pedig a térség háromszáz választott önkormányzati képviselőjének és közigazgatási tisztségviselőjének jelenlétében tartandó tanácskozáson vesz részt.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: az RMDSZ-t sem az államelnök, sem a hivatala nem kereste meg programegyeztetés céljából. Hozzátette: a hivatal a két megye önkormányzati vezetőivel egyeztette a látogatás technikai részleteit. Az RMDSZ ügyvezető elnöke korainak nevezte azt a kérdést, hogy van-e gesztusértéke a látogatásnak. Kijelentette, az államfő már korábban elkezdte az országjárását. Korábban moldvai megyéket keresett fel, és most a két magyar többségű megye is sorra kerül.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI-nek elmondta, ez az első alkalom, amikor a két megye meglátogatásának a programja hangsúlyosan össze van kapcsolva. „Nyilván azért, mert ez az a két megye, amelyikben magyar többség van, amelyben hasonlók a gondok” – magyarázta az RMDSZ Kovászna megyei elnöki tisztségét is betöltő politikus, hozzátéve: a megbeszélések során tájékoztatni fogják az államfőt mindarról, amit Székelyföld és Románia jövőjéről gondolnak. „Van néhány kérdés, amit határozottan másként látunk, és ezekben szeretnénk nyomatékosítani az álláspontunkat” – fogalmazott.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!