Az élet peremén

Mintha nem is a 21. században és nem az Európai Unióban lennénk, hanem valahol egy borzasztó helyen, a világ végén, legalábbis ez az első benyomása annak, aki meglátogatja a Bardoc falu határában, egy nyomorúságos tákolmányban lakó Váncsa Szabolcsot és feleségét, Dobra Júliát.

Böjte Ferenc

2021. december 20., 00:052021. december 20., 00:05

A család két kislánnyal, a 4 hónapos Szabinával és a rövidesen kétéves Erzsikével már-már elképzelhetetlen körülmények között tengeti életét, két egykori istálló közötti fedél alatt, egyetlen, szobának aligha nevezhető térben, mely körülbelül 10 négyzetméteres, s melyben egyetlenegy ágy fért el, valamint egy kisebb, inkább csak fűtésre, mintsem főzésre alkalmas kályha.


Látogatásunkkor a családapát a ház előtt találtuk, de készségesen beinvitál a kis kuckóba, hogy meséljen életéről. Azt mondta, a napokban, amióta megjelent róluk egy kisfilm is a világhálón (a Facebookon az Erdővidék oldalon nézhető meg), sok látogatójuk akad, mindenki segíteni akar, ám ez egyelőre inkább problémát jelent számukra, hiszen nincs, ahol tárolják az adományokat, ezért arra kérik a segítő szándékú embereket, hogy a tárgyi adományozás előtt vegyék fel a kapcsolatot Kolumbán Andreával (tel.: 0770.365.230), a Máltai Szeretetszolgálat bardoci megbízottjával, útbaigazítás végett. Ami biztos: a családnak legnagyobb szüksége pénzre lenne (bár sürgősebben vastagabb ruházat, 2-es és 4-es pelenka is elkelne, főleg a kislányoknak) azért, hogy mielőbb házat tudjanak vásárolni, hogy kikerülhessenek a jelenlegi lehetetlen élethelyzetből. Pénzadomány a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi fiókjához küldhető a következő számlaszámra: Serviciul de Ajutor Maltez în România – Sfântu Gheorge, RO70 BRDE 150S V402 0765 1500, BRD Bank, Swift-kód: BRDEROBU (külföldi utalásokhoz), CUI: 30085114 (postai utalásokhoz).


A család élettörténete elég zavaros: Szabolcs Prázsmáron született, édesanyja volt bardoci, úgy került ő is ide 9 évesen. 2004-től, vagyis immár 17 éve lakik a jelenlegi viskóban, amit egy időben nyolcan is laktak, most négyen. Szabolcs jelenleg 27 éves. Reggel-este biciklivel Olasztelekre jár fejni egy állattartó gazdához, onnan származik a jövedelme, amit a gyermekpénz egészít ki, a feleség a két kislány gondozásával foglalkozik. Júlia kézdivásárhelyi születésű, első férje sokat bántalmazta, aztán megismerte Szabolcsot, úgy jött ide Bardocra.


Érdeklődésünkre, hogy miért nem költöztek legalább kvártélyba, azt mondták, a faluban nemigen lehet kapni kiadó házat, eladó, az van, de a vásárt nyilvánvalóan nem tudják megengedni maguknak, ezért lenne szükségük anyagi segítségre.


Már csak az is szívszorítóan fájdalmas, hogy két kislány ilyen körülmények között lakik, ezért most itt lenne az ideje megmutatnunk, hogy mindazt, amit a szeretetről vagy az együttérzésről szoktunk írni közösségi oldalunkra, komolyan is gondoltuk, és itt az alkalom, hogy ennek bizonyítékát is mutassuk. Mindenkinek ajánljuk, nézze meg az erdővidékiek kisfilmjét a házaspárról, ott bővebb információkat is találnak a segítségnyújtás módozatairól, és esetleges kérdéseikre is válaszolnak. Hallgassunk a kezdeményezők felhívására, mely így hangzik: „Ha sokan vagyunk, könnyen segítünk!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés